Nem emelnek vádat Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő ellen a nőverési ügyében

Az egykori politikus jóvátételt fizetett.

  • HVG

Megszüntette az ügyészség az eljárást Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő nőverési ügyében – írja a 24.hu.

Győrffy 2024. augusztus 23-án reggel mondott le váratlanul az EP-mandátumáról. Erről szóló posztjában jelezte, azért távozik, mert az éjszaka során részegen bántalmazott egy nőt. Az később derült ki, hogy egy szórakozóhelyen szólalkozhatott össze valakivel, akit megütött, ahogyan az is csak később kapott nyilvánosságot, hogy a Győrffy által bántalmazott nőnek eltört az orra.

„Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt” – írta akkor. A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, kilépett a Fideszből, valamint lemondott a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.

Győrffyt csaknem négy hónappal a történtek után gyanúsították meg súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel. Előbb megtagadta a vallomástételt, tavaly februárban azonban érdemi vallomást tett, és mindhárom áldozat bántalmazását elismerte. 

Idén januárban aztán az ügyészség közölte, hogy a szakvélemény szerint nem maradandóak az orrtörést szenvedő nő sérülései, és nem emelnek vádat a volt politikus ellen, ha fél éven belül sikerül megállapodnia az áldozataival.

A 24.hu megkeresésére a Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte, hogy Győrffy azóta megállapodott a jóvátételről. „Erre figyelemmel a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a büntető- és a büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezései alapján az eljárás megszüntetéséről határozott” – fogalmazott az ügyészség, hozzátéve: a megállapodás részleteiről adatvédelmi okokból nem adnak tájékoztatást.

A lap úgy tudja, hogy a volt politikus közel kétmillió forintot fizetett az általa bántalmazott nőnek és két férfinak.

Hozzászólások