Egyre stabilabb Tisza-előnyt mér a Medián: a februári 20 százalékpontos vezetés után márciusban tovább nőtt Magyar Péterék támogatottsága. A Fülke élő adásában Hann Endre, a Medián vezetője arról beszélt: a legújabb, március 17-20 közötti adatfelvételt kielemezve készült friss felmérés szerint tovább nyílt az olló.
Így most a teljes népességben 46-30 az arány a Tisza javára, a választani tudók körében 56-36 a Tisza előnye, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már 58-35 az arány, vagyis ebben az összevetésben a februári 20-ról már 23 százalékpontra nőtt a Tisza előnye, miközben a Fidesz támogatottsága 1-2 százalékponttal esett. Íme a számok:
Tovább nőtt a Tisza Párt előnye, március második felében a teljes népesség körében 16, a pártot választani tudók körében 20, a választani tudó „biztos” szavazók között pedig már 23 százalékponttal vezet a kormánypártok előtt – derül ki a HVG megbízásából készült Medián-felmérésből.
A Fülke élő adásában Hann Endre kitért arra is: könnyen lehet, hogy rekord részvétel lesz a választáson idén, és éppen emiatt az is lehet, hogy csak kétpárti parlament lesz egy Fidesz-KDNP és Tisza bejutással, miközben úgy tűnik, a Mi Hazánk most éppen nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Ez még nem előrejelzés, és óvatosan lehet csak arról is nyilatkozni Hann szerint, hogy vajon egy ilyen közvélemény-kutatás melyik politikai tábort hogyan befolyásolja: vajon a vesztésre álló párt szavazóit nagyobb aktivitásra ösztönzi, vagy éppen a győzelemre esélyes másik párt profitálhat a győzteshez húzás jelenségéből.
Jó eséllyel rekordot dönthet a választási részvétel idén áprilisban. Ha bejönnek a legmerészebb előrejelzések, akkor a voksolók arányát tekintve az európai élmezőnybe ugrana az ország.
A pártpreferenciákra kitérve a Medián vezetője megjegyezte: kérdés, mi lesz a hatása annak, hogy a DK bejelentette, három egyéni választókerületben visszaléptetik a DK-s jelöltet. Hozzátette: nem mondana olyat, hogy esélytelen egy kis párt, de úgy ítélte meg, hogy a DK és a Kutyapárt esetében aligha lehet nagy valószínűséggel a bejutásukra számítani.
Fontos kérdés, a következő hetek arról szólnak-e, hogy meglesz-e a kétharmad a Tiszának – vetődött fel a műsorban, és Hann szerint a mandátumkalkulátorok alapján a mostani Medián-mérés által mutatott Tisza-előny valóban kétharmados többséget mutat. A friss számok szerint a teljes népességben a válaszadók 47 százaléka számít a Tisza győzelemére és 35 százalék a Fideszére, miközben egy hónapja, februárban még 43-41 volt az arány.
A szavazótáborok soha ennyire nem különböztek, hiszen a Tisza a 30 évnél fiatalabbak körében, a Fidesz pedig a 65 év felettieknél népszerű, és a végzettség tekintetében is a tiszások vezetnek – hangzott el. Hann beszámolt arról az adatról is, amely a március 15-i Orbán- illetve Magyar-beszéd ismertségét, hallgatottságát mérte, és
ez alapján úgy tűnik, a március 15-i nemzeti ünnepen való szereplés összességében Magyar Péternek kedvezett.
A HVG egész nap élőben közvetíti március 15-ét. Elég erős-e a Tisza ahhoz, hogy ne kelljen Orbán Viktorral foglalkoznia? Mit akar és mit tud felmutatni a Fidesz? Kié a nemzeti ünnep? Mikecz Dániellel, Novák Zoltánnal, Kövesdi Veronikával, Metz Rudolffal és Lenthár Balázzsal Kacskovics Mihály Béla beszélget a Fülke élő adásában.
Ahhoz képest, hogy Orbán Viktor már 16 éve kormányoz és sokszor megmutathatta a kompetenciáját, ehhez képest meglepő, hogy Magyar Péter már meg is előzte a feltételezett miniszterelnöki alkalmasság kérdésében őt – ismertetett egy másik adatsort a friss felmérésből a Medián vezetője, mondván:
a teljes népességben Orbán Viktort a miniszterelnöki posztra teljesen vagy inkább alkalmasnak összesen 45 százalék tartja, míg Magyar Pétert 54 százalék.
A „rejtőzködő Fidesz-szavazók” is szóba kerültek a Fülke adásában, Hann Endre erről azt mondta: április 12-én minden kiderül. Míg ezt a mostani felmérést még nem tekinti előrejelzésnek, az utolsó, választás előtti következőt már majd mondaná annak, és ha ahhoz képest jóval több Fidesz-szavazó lesz ténylegesen, akkor léteznek a rejtőzködő szavazók.
A Panyi Szabolcs elleni fideszes lejárató akciót és az egész, immár sok szálon futó ukránozást, állítólagos kémügyet, és ezeknek a Tiszával való összekapcsolását, mint kampány- illetve közéleti témákat Hann Endre nem tarta olyannak, mint amelyek jelentős trendváltozást, pláne nem fordulatot hozhatnának.
(Nyitóképünkön Hann Endre, a Medián vezetője. Fotó: Lakos Gábor)