Nem az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) hivatásos állományának tagjai között kell keresni a Tisza Pártnál kémkedő, Henry fantázianéven elhíresült tettest és bűntársait, hanem egy volt titkosszolga által felfuttatott, a titkosszolgálatoknak is bedolgozó, velük szoros kapcsolatban álló információtechnológiai cég környékén dolgozhat – írja az Átlátszó.
A lap szerint ott szerveződött egy részben volt nemzetbiztonságiakból álló, politikai lejáratásokra specializálódott, nagyon jól fizetett különítmény, akiknek nem a Tisza volt az első munkájuk, évek óta az ellenzékre dolgoznak illegális, titkosszolgálati módszerekkel.
„Láttam ahogy fiatal srácok futtatnak Pegasust és Candirut a gépeiken, ők csinálták már a fővárosi megfigyeléseket is” – mondta az Átlátszónak egy neve elhallgatását kérő forrása, aki közelről rálátott az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) kilépett egykori nemzetbiztonsági tiszt körül szerveződött, ahogy ő fogalmaz, „zsarolt hackerekből” álló informális szabadcsapatra. Az informátor szerint különféle nem jogi természetű retorziók érték, miután „utánajárt” a kormánypárti árnyék-titkosszolgálatának. „Nagyon veszélyes topik, ezek a járdán villamossal is véletlenül elütnek” – tette hozzá.
A lap másik forrása „Rogán zsarolható hackereiként” emlegeti a volt nemzetbiztonsági tiszt és közpénzekkel, titkosszolgálati megrendelésekkel felfuttatott cége környékén szerveződött „alvállalkozói” csoportot. „Csak akkor lehettél alvállalkozó, ha zsarolható vagy, de mindezt úgy, hogy le lehessen papírozni a zsarolhatatlanságot” – utal a titkosszolgálatoknak beszállító cégek körüli kötelező átvilágításokra.
A zsarolható emberek közé sorolja azokat, akiknek van priusza, folyamatban lévő büntetőügye, vagy aki többmilliós, tízmilliós összegeket vett át számla nélkül. Közülük azonban már többen „bedobták a törölközőt”, és kiléptek a zsarolási láncból – mondta a lap forrása, aki szerint ez is csoporton belüli feszültségekre utal.
A források által felvázolt folyamat 2021-ben kezdődött, miután a hivatásosként is informatikával, kibervédelemmel foglalkozó nemzetbiztonsági tiszt kilépett az Alkotmányvédelmi Hivataltól, és egy Rogán-közeli magántőkealap segítségével felvásárolta a kiberbiztonsági céget. Ennek a cégnek aztán állami megrendelések segítségével megsokszorozta a forgalmát, ma már több tízmilliárd forint bevételt termel évente. Az Átlátszó információi szerint
a cég erős politikai hátszéllel rendelkező titkos műveleteit az Alkotmányvédelmi Hivatalon belülről is támogatják, a volt AH-snak továbbra is „beépített emberei” vannak az állami titkosszolgálatoknál, ahol beszállítóként is jelen van.
Eközben a lap AH-nál dolgozó forrása után most hivatalosan is nyomoznak, mert ha nem is az egyetlen, de a legvalószínűbb forgatókönyvnek tartják, hogy az általa irányított magán-titkosszolgálat kémkedhetett a Tisza Pártnál, és ők környékezhették meg Henry álnéven Gundalfot.
A kormánypárti magán-titkosszolgálat felépítéséről a lap megtudta, hogy a hackereken, IT-szakembereken kívül egykori NAV-os és AH-s hírszerzők, profilozók és leszerelt rendőrök is részt vesznek benne, akik a közszolgálatban elérhető bérek sokszorosát keresik havonta.
Több forrás is arról számolt be, hogy évek óta aktív csoportról van szó,
akik 2021 óta készítik az ellenzéket lejárató hangfelvételeket, amelyek azután a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda közreműködésével a kormánypárti sajtóhoz kerültek propagandacélra.
Az Átlátszó által megtudott információk összhangban vannak azzal, amit korábban a HVG is megírt, miszerint egy olyan speciális titkosszolgálati csoport dolgozhatott a Tisza Párt ügyén, mely „közvetlen kézi irányítás alatt működik valamelyik miniszter vagy államtitkár alatt”. Ezek az egymással is rivalizáló, sőt saját bevallásuk szerint már a 2022-es választások befolyásolásán is dolgozó speciális egységek ugyanakkor képesek voltak az érintettek folyamatos lehallgatására, helyszínek bekamerázására, ami – amellett, hogy elvileg engedélyköteles lenne – nem kevés pénzbe kerül.
Az általunk megkérdezett szakemberek közül többen tapasztaltak olyat az elmúlt években, hogy a különböző rendvédelmi szervezeteknél dolgozó egykori munkatársaik felmondtak, és utóbb például olyan autókban látták őket, amelyek Rogán Antal minisztériumának flottájához tartoznak. Egy titkosszolgálatokat is megjárt kiberbiztonsági szakember pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Mészáros Lőrinc tavaly januárban éppen akkor vásárolta meg az óbudai Pastrami éttermet, amikor annak a tőszomszédságába jegyezték be az ellenzéki párt Árad a Tisza Kft.-jét. Ez a közelség ideális egy esetleges megfigyelésre.
https://hvg.hu/360/20260401_hvg-nbsz-ah-rogan-antal-nni-szabo-bence-gundalf-hraboczki-daniel-direkt36-ukrajna-tisza-part-meszaros-lorinc