MOK: Az orvosok csaknem fele a magán- és az állami ellátásban is dolgozik

Az orvoskamara négyezer orvost kérdezett meg a munkájáról. Az orvosok elsöprő többsége szerint az egészségügyet orvos-oligarcha szereplők torzítják.

  • HVG

Felmérést készített a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az orvosok munkavállalásának főbb jellemzőiről. A kérdőívet több mint négyezer orvos töltötte ki, többek között a munkaterhelésről, megélhetésről, munkakörülményeikről és jövőbeli terveiről kérdezték őket. A MOK szerint nemi, földrajzi és szakterületi megoszlásban a minta reprezentatív a tagságukra nézve.

Az előzetes eredményekből kiderül, hogy az orvosok 45 százaléka több lábon áll, azaz az állami és a magánellátásban is dolgozik,

16 százalékuk azonban csak a magánszektorban praktizál, és 38 százalékuk dolgozik csak állami szektorban.

További eredmények:

  • a csak állami rendszerben dolgozók jelentősen több munkaórát dolgoznak (medián 40 óra/hét), mint a csak magán ellátásban dolgozók (medián 29 óra/hét).
  • a jövőre vonatkozóan erős az állami szektor elhagyásának szándéka, azaz a magánszektorba vagy külföldre távozás, esetleg a pálya elhagyása. Ebben vezető szerepe van annak az érzésnek, hogy az állami szektor kiszámíthatatlanná vált, nincs világos jövőkép.
  • az orvosok elsöprő többsége szerint az egészségügyet orvos-oligarcha szereplők torzítják, az alkalmasság és szakmai érdem helyett rendszerszintű jellemző a lojalitás alapú és feudalisztikus működés.
  • az orvosok nem támogatják a magán-állami rendszerek munkavállalói átjárhatóságát korlátozó lépéseket.
  • a helyzet javításához kiszámítható szabályozás, világos ágazati jövőkép, a munkakörülmények javítása, kiszámítható bérek, és a feudalisztikus hatalmi struktúrák lebontása fontos.

Azt a MOK megjegyezte: „közismert tény, hogy Magyarországnak nincs két párhuzamos egészségügyre elegendő orvosa, az elmúlt évek tapasztalata pedig az, hogy a kettős foglalkoztatás az állami ellátás hátrányára válik a jelenlegi szabályozási körülmények között. Új jogi szabályozás előtt fontos ismerni az orvosok véleményét, ez a felmérés ezt támogatja”.

https://hvg.hu/360/20260401_magan-egeszsegugy-eltitkolt-reformterv-hippokratesz-projekt-folytatas

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / GARO

Hozzászólások