Egyelőre nem tudják, ki vihette a helyszínre azokat a robbanóanyagot tartalmazó hátizsákokat, amelyeket a Török Áramlat gázvezeték szerbiai, vajdasági szakaszának közelében találtak a szerb hatóságok – írja a Telex.
A magyar kormányzati körökben feltűnően látványos ijedtséget keltő esemény – amelynek komolyságában még a fideszesek körében is meglepően kevesen hisznek – körülményeit a szabadkai főügyészség vizsgálja. A szerbiai hatóság a lap megkeresésére árult el néhány információt a nyomozásról.
Válaszuk alapján szakértők vizsgálják a hátizsákok tartalmát, és várhatóan ez határozza meg a vizsgálat további irányát. Büntetőeljárás akkor indulhat, ha sikerül azonosítani az elkövetőt.
A zsákok megtalálásának Aleksandar Vucic szerb államfő általi bejelentése után a magyar kormányzat egyből Ukrajnát kezdte gyanúsítani, bár a szerbek részéről külön is jelezték, hogy nincs erre utaló jel, a robbanószer pedig amerikai. Orbán Viktor miniszterelnök mindenesetre bejelentette, hogy katonai védelem alá helyezték a vezeték hazai szakaszát. A vajdasági helyszínen járva a HVG nem találta jeleit a kormány által hangoztatott terrornak és pániknak.
Az ország importkapacitásai bőségesek, a szerbiai – orosz forrású – tranzit kiesése nem okozna katasztrófát, legfeljebb kellemetlenséget. A magyar importkapacitások roncsolása amúgy két szomszédos országnak nem érdeke: Szlovákiának és Ukrajnának.
Nyitókép: A Török Áramlat szivattyúállomása. Fotó: HVG / Lakos Gábor