Vádat emeltek az egykori győri fideszes politikus ellen a Dézsi-videó ügyében

Hajtó Péterre büntetővégzésben pénzbüntetést szabtak ki kényszerítés miatt, azonban ő tárgyalást kért.

  • HVG

Vádat emelt az ügyészség Hajtó Péter egykori kormánypárti, a 2024-es választáson pedig a Borkai Zsolttal Közösen a Jövőnkért Egyesület színeiben mandátumhoz jutott önkormányzati képviselő ellen – írja a 24.hu. A politikust kényszerítés bűntettének kísérletével vádolják, azután indult nyomozás az ügyében, hogy a korábbi fideszes polgármester, Dézsi Csaba András feljelentést tett.

A Győri Járásbíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést szabott ki Hajtóra, ám ő a tárgyalás megtartását kérte, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

A lap szerint 2022 augusztusában Bodajkon, egy ünnepi rendezvényen történt valami, amiről Győrben rengetegen beszéltek, ráadásul többféle verzióban. Az ügyészség úgy írt erről, hogy „az esemény során a sértett és felesége pontosan nem ismert tartalmú kompromittáló helyzetbe kerültek, melyről akár kamerafelvételek is készülhettek. A vádlott jelen lévő vendégként tisztában volt a helyszínen történt, a sértettet hátrányosan érintő események tartalmával”.

Hajtó akkor még a kormánypárt politikusa volt, ám megromlott a viszonya Dézsivel, nem sokkal később a képviselőt ki is zárták a győri Fidesz-frakcióból. Ezek után azt mondta Dézsinek: ha elindul az önkormányzati választáson, „akkor olyan felvételt hoz nyilvánosságra, amelyen bántalmazza a feleségét”. Dézsi elindult a választáson, Hajtó pedig előállt a bántalmazásos sztorival, de videót nem mutatott be. Ezután tette a volt polgármester a feljelentést.

Hajtó most azt mondta a lapnak, hogy „így működik ma a politika. Feljelentenek, majd tárgyalás nélkül bűnösnek mondanának ki, hogy félre tudjanak állítani. Én ezt nem fogadom el, tárgyalást kértem, hiszen nem csináltam semmit. A bizonyíték? Egy videó, ami végig annál volt, aki feljelentett: Dézsi Csabánál. Becsatolta az eljáráshoz. Kérni fogom a bíróságon a nyilvános lejátszását, hadd nézze meg mindenki”.

Nyitókép: Hajtó Péter. Fotó: Facebook / Hajtó Péter

Hozzászólások