Hétfő délelőtt ülésezett a Fidesz frakciója a Képviselői Irodaházban, ahol döntöttek arról is, ki fog beülni a parlamentbe. Az RTL az épület bejáratánál csípett el néhány rohanó politikust.
Szalai Piroska, Orbán Viktor távozó miniszterelnök gazdasági, versenyképességi főtanácsadója arra a kérdésre, hogy a gazdasági eredményekhez köze lehetett-e a Fidesz vereségének, a következőt válaszolta:
Én remélem, hogy nem. A gazdasági eredmények csillagászatian jók.
A fideszes frakcióátalakítással összesen öt olyan képviselő foglalhatja el helyét a parlamentben, akik korábban nem dolgoztak országgyűlési képviselőként, és egyéniben sem indultak el a választáson, közöttük van Szalai Piroska is, aki a reálkereset növekedését emelte ki az Orbán-kormány egyik kiemelkedő gazdasági eredményeként.
Tizenhat év eltelt azóta, hogy a Fidesz utoljára választási programot írt, így bőven lett volna idejük arra, hogy megvalósítsák azokat. Éppen ezért itt az idő mérleget vonni: megnéztük, a 2010-es 40 pontból mit tudtak valóra váltani, mivel próbálkoztak sikertelenül vagy részsikerekkel, és melyek voltak azok az ígéretek, amelyekből semmi sem lett.
Az RTL később Pócs Jánosnál is hasonló témában érdeklődött. Pócs Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es választókerületében indult fideszes színekben, azonban Halmai Ferenc Tibor tiszás jelölt kerekedett felül, a szavazatok 51 százalékát szerezte meg, míg Pócs 41 százalékot kapott. A fideszes politikus azonban listás mandátummal ülhet be a parlamentbe a párt hétfői döntése alapján.
A tisztítótűz erre jó, többek között, mondjuk, megszabadulunk a kullancsoktól és a luxizóktól
– mondta Pócs. Amikor az RTL arról érdeklődött, kikre gondol, amikor luxizókról és poloskákról beszél, a politikus nem adott egyértelmű választ, csak azt, hogy „ránk tapadtak, szívták a vérünket”. Később hozzátette: azért sem válaszol, mert „most nincs itt az ideje”, és amúgy sem az ő dolga, hogy leltárt mondjon.
A jászsági fideszes politikus közel két évtizedig volt képviselő a parlamentben, és a kormánypárt vasárnapi bukása után nem hallgatott sokáig: bement a Partizánba, ahol többek között megfejtette, hogy a Fidesz mindent jól csinált.
Nem újdonság a kullancsozás, Lázár János leköszönő építési és közlekedési kicsit több mint egy évvel ezelőtt egy kisvárdai utcafórumon a következőt mondta, amikor az Orbán-kormányok alatti gyarapodásról beszélt:
„Voltak, akik ezzel éltek, és voltak, akik visszaéltek. Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani.” Később Lázár ezen a fórumon beszélt arról is, hogy elege van „a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból”.
Lázár – aki csak egy évre ül be az Országgyűlésbe – az RTL-nek elmondta: nem fogja kihívni a pártelnökségért Orbán Viktort, „mert ő lesz a Fidesz elnöke, és nem én” – mondta Lázár a leköszönő miniszterelnökről. A csatornának nem sokkal ezelőtt Orbán ugyanebben a témában nyilatkozott, azt mondta, még nincs döntés a pártelnökségről. Lázár szerint Orbán 20 éves miniszterelnöksége egy kerek életmű így önmagában, ezért a Fidesz arra kérte őt, hogy a következő évben a párt megújulásán kezdjen el dolgozni.
Nyitóképünkön: Pócs Jánost kérdezi az RTL riportere. Fotó: RTL Híradó