Balásy Gyula miatt vesztettünk, és itt a konkrét személy mellett a jelenségre is gondolok. Balásy korábban két 60 milliós veterán luxusautó mellett pózolva pökhendiskedett a 444 riporterével, most meg a tiszás Kontrollba megy sírni. Előbbi interjúnál egyébként a pökhendiségnél is jobban zavar az elképesztő ostobaság, amit Balásy bemutat. Ezért vesztettünk. A Balásy Gyulákat már nem bírtuk el
– írta a Facebookon Menczer Tamás leköszönő fideszes képviselő kedden azután, hogy egy nappal korábban a NER-kedvelt kékplakátos milliárdos a Kontrollnak adott interjúban könnyes szemekkel bejelentette: az összes reklámos és rendezvényszervező cégét és a magántőkealapját is átadja az államnak.
Menczer később kifejtette, hogy továbbra is közösséget vállal a Fidesszel, és a hibák ellenére még mindig úgy gondolja, hogy ők tudtak és tudnának a legtöbbet tenni Magyarországért. A leköszönő képviselő a posztban sorolta a szerinte sikeres intézkedéseket az elmúlt 16 évből, és állította, hogy ezalatt megkétszereződött a nemzeti vagyon.
Persze mindezekkel együtt sem szabadott volna hagyni, hogy a Balásy Gyulák megjelenjenek körülöttünk. A Balásy Gyulák számomra nem a Fideszt jelentik. Valóban a közelünkben voltak, és ez baj, nem szabadott volna megengedni. Ettől még ők nem a Fidesz. Korábban sem tekintettem az ilyeneket a közösségünk részének, és most sem tekintem
– fejtegette Menczer, aki arról nem írt a bejegyzésben, hogy Balásy cégeit az elmúlt években gyakorlatilag az állam hizlalta nagyra a Fidesz kormányzása alatt.
https://hvg.hu/360/20260505_balasy-gyula-cegek-felajanl-100-milliard-nkoh-rogan-antal-elszamoltatas
Április 12. után néhány fideszes politikus, többek között Pócs János is beszélt a vereségről, és arról, hogy „kullancsok és luxizók” tapadtak a politikai közösségükre, és „szívták a vérüket”, azonban azt nem mondta el, pontosan kire gondolt, mert szerinte nem az ő dolga, hogy leltárt mondjon. Pócs volt az, aki korábban azt is kifejtette, hogy Orbán Viktort mint a párt első emberét tartja felelősnek.
Ferencz Orsolya, a leköszönő kormány űrbiztosa a választás másnapján a kudarcra reagálva a következőt írta a közösségi médiában:
Amire nincs igény, az a megmagyarázhatatlan, mesés gazdagodás, a nepotizmus, a kontraszelektált karrierjobboldaliak tucatjai, falkái.
A fideszes politikus szerint „tőlük igenis el kell végre búcsúznunk”.
https://hvg.hu/itthon/20260413_ferencz-orsolya-fidesz-valasztas-vereseg-beszed-tisza-part-bodis-kriszta
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin