Néha a saját kormányától is védeni kell a katonát – mondta Ruszin-Szendi Romulusz a bizottsági meghallgatásán

Barátságos légkör fogadta a honvédelmi miniszterjelöltet hétfői bizottsági meghallgatásán, még a volt kormánypárt képviselői sem szavaztak ellene. Így ígért kontinuitást és finomhangolást a haderőfejlesztésben, ellenőrzést a visszaélésekkel kapcsolatban és humánpolitikai reformot az állománynak.

A Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság hétfői ülésén Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterjelölt meghallgatása szinte családias hangulatban telt, hiszen a testület több tagja is szolgált katonaként – volt, aki épp a miniszterjelölt alatt. Simicskó István, a bizottság KDNP-s alelnöke odáig ment, hogy felelevenítette, Ruszin-Szendi kiváló munkát végzett a határvédelemnél és a debreceni dandár élén is, ahol felettese volt. Szerinte miniszterjelöltként is komoly szándékokról és mély tudásról ad tanúbizonyságot a volt vezérkari főnök. Takács Árpád fideszes bizottsági alelnökkel együtt „támogató tartózkodást” jelentett be. Nemmel Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője szavazott. Jelölését 6 igen szavazattal fogadta el a testület.

Ruszin-Szendi megtisztelőnek nevezte a miniszteri felkérést, majd hozzátette, reméli, hogy a honvédelem nemzeti minimum lesz. Az egykori vezérkari főnök – akit a leköszönő honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf állított fel pozíciójából – beszélt arról is: „Devalválódott a szövetségesek bizalma”, a NATO-ban már nem úgy tekintenek Magyarországra, mint korábban, ezért kiemelt feladat, hogy visszaállítsák a szövetségesek bizalmát a honvédelem területén is. Leszögezte, hogy a kollektív védelemben, tehát a szövetségi rendszerben hisz.

https://hvg.hu/360/20250305_ruszin-szendi-romulusz-interju-magyar-peter-tisza-part

A kampányban sokszor elhangzott fideszes vádakat újra cáfolva kijelentette:

a Tisza-kabinet a béke kormánya, nem küldenek katonákat az orosz-ukrán háborúba, nem állítják vissza a sorkötelezettséget, nem mennek magyar katonák Csádba. Hozzátette viszont, hogy az ország érdekében álló többnemzeti műveletekben továbbra is részt vállalnak.

Ruszin-Szendi beszélt arról is, hogy a haderőfejlesztés jól kezdődött, de aztán kisiklott, kritizálta a kiadások megoszlását, szerinte például humánpolitikára és infrastruktúrára túl kevés jutott. Ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott: nem elég, hogy van új harckocsi, annak „a hídon át kell mennie anélkül, hogy az leszakadna”. Szerinte a NATO-vállalásokat tartani kell: a védelmi kiadásokat, amit most a GDP két százaléka, egy évtized múlva öt százalékra kell emelni.  Ez, mondta, lehetőséget ad az infrastruktúra fejlesztésére, amire a hágai vállalás értelmében másfél százalék menne.

HVG / Cabrera Martin

Kifogásolta, hogy a hadiiparban magánvállalatokat hoztak helyzetbe, amivel kikerült az állam fennhatósága alól a szektor és szövetségi rendszeren kívüli szereplők kaptak rálátást a területre. Az viszont kérdéses, mit tehet, hiszen a hadiipari portfólió az előző kormányzati ciklusban elkerült a Honvédelmi Minisztériumtól.

A volt kormány hátrahagyta a katonákat – állította Ruszin-Szendi, aki megígérte, hogy a bérfeszültségeket rendezik, a honvédek jogállását pedig ismét törvénybe foglalják kormányrendelet helyett és másképp. Arról, hogy sarkalatos törvény helyett rendeletbe került a honvédek jogállásának szabályozása, csak annyit mondott:

Védeni kell a katonát – néha a saját kormányától is.

A jogszabályok nem vették figyelembe az évtizedes, évszázados szervezeti kultúrát – állította, majd kijelentette, hogy „a magyar katonák morálja és önbizalma megtört”. Elmondta, hogy a katonáknak életpályamodellt, annak végére pedig tisztességes kivezetést akar alkotni. Kiemelte a szolgálati nyugdíj 2012-es elvételét, amiről azt mondta, hogy valamilyen formában visszaállítaná. Kritizálta, hogy szerzett jogokat vettek el az egyenruhásoktól.

A létszámról – ugyan pontos számokat még nem tud – nem festett biztató képet a hiányról. Azt gondolták, hogy az utánpótlás azon múlik, mennyi plakátot tesznek ki – mondta elődje toborzási politikájáról, majd elmondta, hogy szerinte „a legjobb toborzó az elégedett katona”. Rengeteg szakember távozott a katonaságtól, akiket – ha ők szeretnék és alkalmasak – visszavenne. Elmondta: ugyanez vonatkozna a koronavírus-vakcina felvételének megtagadása miatt távozó katonákra is.

Büszkék lehetünk a tartalékos rendszerre – mondta –, de a prioritás a „tényleges állomány” lesz. Elmondása szerint ezen a területen történt az egyik legnagyobb előrelépés, de a tartalékosok mobilitása hagy kívánnivalót maga után. Azt részben annak tudja be a leendő miniszter, hogy az előző ciklusban a tárca csupán a számokra játszott.

Ruszin-Szendi Romulusz
HVG / Cabrera Martin

A leendő miniszter azt ígérte, hogy a HM szervezeti struktúráját átalakítják, de részletekbe nem bocsátkozott, ahogy a személyzeti politikájáról, a leendő államtitkárokról, vezető tisztségviselőkről sem beszélt.

A vezérkart meghagyja struktúrájában, függetlenül – ígérte Ruszin-Szendi. Arról nem nyilatkozott, hogy a Honvéd Vezérkar jelenlegi főnökével, Böröndi Gáborral dolgozna-e továbbra is együtt, ám annyit megígért, hogy ha megy, csapatzászlókkal és teljes ceremoniális pompával, tisztességgel köszönhet el a katonáitól – ami neki nem adatott meg, amikor Szalay-Bobrovniczky javaslatára felmentették.

https://hvg.hu/360/20260423_borondi-gabor-vezerkari-fonok-honvedseg-interju-hvg

A volt vezérkari főnök utalt arra is, hogy a Mária Terézia laktanya visszakapja a Petőfi nevet – elmondása szerint az ottaniak már készítik is a festéket.

Bejelentette, hogy mint honvédelmi miniszter, a HM belvárosi, Balaton utcai épületébe költözik a várnegyedben található Kapisztrán téri komplexumból, ahonnan elődje a hadtörténeti múzeumot szorította ki. Ugyanakkor ez több mint szimbolikus ügy: Ruszin-Szendi meglátása szerint a nagy távolság nehezítené a kommunikációt.

Hozzászólások