Orbán Zoltán, a madártani egyesület vezetője lesz Gajdos László minisztériumának szóvivője

„Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot” – közölte Gajdos László.

  • HVG

„A hiteles környezetvédelem alapja a párbeszéd. Ezért kértem fel Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szaktekintélyét minisztériumunk szóvivőjének” – közölte Gajdos László, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium leendő vezetője.

Hozzátette: „Az elmúlt 15 évben a civil szervezeteket sokszor akadályként kezelték, én szövetségesként tekintek rájuk. Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot. Bízom benne, hogy a hangja eljut mindenkihez”.

Gajdos László hétfői bizottsági meghallgatásán moratóriumot hirdetett a védett erdőkben zajló fakitermelésre, valamint szemléletváltást ígért a vízgazdálkodásban és a mezőgazdasági öntözésben. Tervei szerint megerősítik a nemzeti parkokat és a természetvédelmet, valamint állatvédelmi őrséget is felállítanak. Várhatóan drasztikusan csökkentik a cirkuszi fajok számát is.

https://hvg.hu/zhvg/20260511_termeszetvedelem-erdok-vizmegtartas-allatvedelem-gajdos-laszlo-elo-kornyezetert-felelos-miniszter-bizottsagi-meghallgatas-parlament-uj-kormany

Hozzászólások