Megszólalt Balog Zoltán a kegyelmi ügyben: „Nem beszéltem Lévai Anikóval”

Arra a kérdésre viszont továbbra sem válaszolt, hogy miért tartotta fontosnak, hogy K. Endre kegyelmet kapjon.

  • HVG

 „Nem beszéltem Lévai Anikóval” – mondta Balog Zoltán a református püspök a Telexnek csütörtökön Lovasberényben. A lap egy olvasói füles nyomán tudta meg, hogy Balog egy református közgyűlésen vesz részt a településen, Balogot többször megpróbálták kérdezni a kegyelmi üggyel kapcsolatban, de az érdemi választ azzal hárította el, hogy magánterületen vannak éppen.

A portál szerette volna megtudni, hogy miért volt fontos Balognak, hogy K. Endre kegyelmet kapjon, illetve arról is kérdezték, hogy tart-e a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottságtól. Egyikre sem válaszolt.

Egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra a Sándor-palota a kegyelmi ügy iratait, amelyekből kiderült, hogy több ponton is eltértek a rendes ügymenettől, így szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Csakhogy még az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága is – akárcsak Varga Judit igazságügyi miniszterként – azt javasolta, hogy K. Endre ne kapjon kegyelmet. Novák Katalin mégis a kegyelemről szóló határozatot írta alá, amit egyből vittek is ellenjegyzésre, megkerülve a szervezeti utat.

https://hvg.hu/360/20260525_balog-puspok-utolso-megkiserese-kire-vall-majd-a-vizsgalobizottsag-elott

Kónya Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására. Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott neki, később emiatt lemondásra kényszerült.

Hozzászólások