Ötéves kisfiú halt meg a strandon, vádat emeltek az anya és két úszómester ellen

Az úszni nem tudó kisfiú egy felfújható strandlabdával ugrott a medencébe, de a labda kifordult alóla. A gyereket végül egy fürdőző vette észre, aki szólt az úszómesternek, aki csak ezután kezdte meg az újraélesztését.

  • HVG

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a nővel szemben, akinek ötéves kisfia 2024 júniusában fulladt meg egy strandon. A vádirat szerint a 34 éves nő egy barátnőjével közösen strandolt, gyerekeik több alkalommal is „felügyelet nélkül játszottak a babaúsztató medencében, illetve a strandmedence környékén”, miközben ők több tíz méterre voltak tőlük.

Az egyik ilyen alkalommal az ötéves, úszni nem tudó kisfiú egy felfújható strandlabdával beugrott a medencébe, de a labda kifordult alóla, így ő elmerült a vízben, kapálózó mozdulatokkal próbált a felszínen maradni.

A strandon dolgozó úszómesterek nem észlelték időben a helyzetet, a vádirat szerint „munkaköri kötelezettségüket megszegve, részben a medencének hátat is fordítva, elmulasztották figyelemmel kísérni, mi történik”. A kisfiút végül egy fürdőző vette észre, aki szólt az úszómesternek, aki csak ezután kezdte meg az újraélesztését. A mentést több strandalkalmazottal együtt folytatta, amíg kiértek a mentők a helyszínre.

„A sértett keringése visszatért, azonban az agyhalál állapotából a szakszerű kórházi ellátás sem tudta visszahozni” – írja az ügyészség közleménye, ami a strandszezon kezdetére tekintettel fokozott figyelemre hív fel.

Az ügyészség szerint a szülő „azzal a magatartásával, hogy gyermekét felügyelet nélkül hagyta játszani a strandmedence környékén, elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést”, a két úszómester pedig – a foglalkozásukból eredő kötelezettségeik teljesítését elmulasztva – nem kísérte folyamatos figyelemmel a medencét és környékét.

Az ügyészség az anya mellett a két úszómesterrel szemben is vádat emelt, őket halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Indítványozták, hogy a bíróság a vádlottakat ítélje próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, az úszómestereket pedig tiltsa el foglalkozásuktól.

Nyitóképünk illusztráció: HVG / Reviczky Zsolt.

Hozzászólások