Hegedűs Zsolt a gyógyszerellátástól a kórházi irányításig mindenhez hozzányúlna az egészségügyben

Szakmai kerekasztalokkal készítené elő az egészségügy átalakítását az új minisztérium a hatékonyabb működés érdekében.

  • HVG

Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein – írta az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.

Hegedűs Zsolt közölte: Ilku Lívia közigazgatási államtitkár vezetésével lezajlott a tárca szakmai munkacsoportjának első kerekasztala, aki a gyógyszer- és orvostechnikai területért felel majd.

A miniszter beszámolója szerint a találkozón három stratégiai témát tekintettek át: a gyógyszerügyet és a klinikai vizsgálatokat, az ellátási láncot és a gyógyszerészi hivatásrendet, valamint az orvostechnikai és gyógyászati segédeszközök területét.

Hegedűs Zsolt azt írta: az első egyeztetés célja egy közös kihívástérkép elkészítése volt, amely kijelöli a következő hónapok együttműködésének irányait. Hozzátette, a tárca számít a szakmai szervezetek és háttérintézmények tapasztalataira, „hiszen a valódi előrelépés csak akkor lehetséges, ha a döntések mögött a gyakorlati tudás és a terepen szerzett tapasztalatok is megjelennek” – fogalmazott a tárcavezető.

Hozzátette: a következő időszakban külön egyeztetéseket terveznek a szakdolgozói és más nem orvosi egészségügyi munkaköröket érintő humánerőforrás-kihívásokról, a képzés, az életpálya és a bérezés kérdéseiről, valamint a hosszú távon fenntartható működéshez szükséges szervezeti és kultúraváltásról.

A miniszter közlése szerint egyeztetés várható a szülészet-nőgyógyászat szakmai, ezen belül az élet kezdetéhez kapcsolódó szakmai-etikai dilemmákról, a várandósgondozás és a szülészeti ellátás aktuális kérdéseiről, valamint a magán- és közfinanszírozott ellátás együttműködésének és szabályozásának jövőbeli irányairól, különös figyelmet fordítva a szakma önszabályozó szerepére, autonómiájára és az ezzel járó szakmai felelősségre.

A kórházi menedzsment képviselőivel pedig az intézményi működés megújításáról, a betegközpontú szemlélet erősítéséről, a hatékonyabb és eredményesebb működés feltételeiről, továbbá egy korszerű, a szakmai minőséget, a betegbiztonságot és a vezetői felelősséget egységes keretbe rendező klinikai irányítási struktúra kialakításáról várható egyeztetés.

Hegedűs Zsolt az átalakulásról: Ne akarjátok megtudni, de biztosan látszanak rajtam a kialvatlan órák

Több szempontból is nehézkesen zajlik az önálló Egészségügyi Minisztérium kiválása a Belügyminisztériumból – erről is beszélt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy keddi konferencián. Bejelentette, hogy a jövőben miniszteri biztos felel majd a várólista-csökkentésért és a sürgősségi ellátásért is. 190 hiányzó embert még nem tudja, honnan toboroz a minisztériumba, a szakemberekért harcolni kell, mint a cápáknak – mondta.

Hozzászólások