A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter Gedeon Nyrt. Konszolidált árbevétele az első fél évben 461,6 milliárd forint lett, 0,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A gyógyszeripari bevételek változatlan árfolyamon (CER) 8,7%-kal nőttek, amit a CNS (neuropszichiátriai) és a Biotechnológiai üzletágak erős teljesítménye, valamint a Nőgyógyászati és a General Medicines üzletágak második negyedévben javuló tendenciái támogattak. A jelentett gyógyszeripari bevételek éves összevetésben 0,5%-kal 455 milliárd forintra csökkentek 2026 első félévében, ami mintegy 9 százalékpontos kedvezőtlen árfolyamhatást jelez.
A tisztított EBIT (gyógyszergyártási szegmens) (CER) kiemelkedő, 21%-os növekedést ért el, amit a cariprazine várakozásokat meghaladó teljesítménye és a többéves hatékonyságjavító kezdeményezéseink eredményei támogattak; a jelentett tisztított EBIT (gyógyszergyártási szegmens) ugyanakkor mindössze 3%-kal emelkedett, 151,8 milliárd forintra.
Az adózott eredmény 103,5 milliárd forint volt 2026 első félévében, ami 14%-os csökkenést jelent éves összevetésben, elsősorban az időszak eredményét terhelő, jelentős, 27,1 milliárd forintos árfolyamveszteség miatt. A szabad cash flow termelés éves összevetésben erőteljes, 24%-os növekedést mutatott, és elérte a 137 milliárd forintot.
A 2026-os tisztított EBIT-előrejelzést (változatlan árfolyamon, CER) az első félévben elért erős nyereségességre tekintettel „két számjegyű növekedésre” emelik.
https://hvg.hu/gazdasag/20260610_richter-hetero-ozempic-generikum-fogyas-gyogyszer
Ami a különböző üzletágakat illeti,
- a CNS (neuropszichiátriai) üzletág bevételei 7%-kal nőttek éves összevetésben 2026 első félévében. Az AbbVie nettó értékesítése éves összevetésben 19%-kal, 1,98 milliárd dollárra nőtt, amely a kereslet erőteljes bővülését és a piaci részesedés növekedését jelzi mind a bipoláris zavar, mind a kiegészítő MDD-kezelés területén.
- A nőgyógyászati üzletág értékesítési növekedése (+7% CER az első félévben) a második negyedévben felgyorsult, mivel az endometriózis és a menopauza terápiás szegmensek továbbra is felülteljesítik a várakozásokat. Az alacsonyabb kelet-európai értékesítések és a hagyományos orális fogamzásgátló termékek lassabb növekedése továbbra is visszafogják a bevételnövekedést. A vezető termékek piaci dinamikája ugyanakkor továbbra is változatlan.
- A biotechnológiai üzletág bevételei kiugró mértékben emelkedtek az első félévben (+30% CER), amit a bioszimiláris termékek bevételei (kiemelkedő teriparatid-értékesítések és új termékbevezetések) támogattak.
- A general medicines üzletág bevételei éves összevetésben 5%-kal csökkentek 2026 első félévében (CER), noha az értékesítési tendenciák fokozatos javulást mutattak. A bevételeket az influenzaszezon elmaradása (gyenge OTC-kereslet), az erős bázishatás, valamint a disztribútori készletek további racionalizálása befolyásolta.
Budapestről Dorogra költöztetik a hatóanyaggyártást
A Richter nemrég csoportos létszámleépítést jelentett be, amit a versenyképesség megőrzésével indokoltak. Orbán kiemelte, hogy Európában egyre kevesebb hatóanyaggyártási képesség van, általánosságban elmondható, hogy a kontinensen leépül ez a terület, a Richter ebből a szempontból különleges helyzetben van, hiszen itt még működik a hatóanyaggyártás, ám jelentős átalakuláson fog átmenni. Budapestről fokozatosan a dorogi telephelyre viszik át a hatóanyaggyártást, ezért ez a szegmens a fővárosi üzemben szinte teljesen megszűnik, négy üzemből hármat érint a költözés.
A fejlődés nem mindig növekedést jelent, hanem azt, hogy életképesebbé váljunk, ezt a célt szolgálják az átalakítások
– fogalmazott a vezérigazgató. Ennek következtében a cég környezeti lábnyoma jelentősen lecsökkent, az „ESG nálunk nem csak egy szlogen, jelentősen kevesebb lett a hulladéktermelésünk és az energiafelhasználásunk” – tette hozzá Orbán Gábor. A vezérigazgató szerint már éppen ideje volt, hogy a lakott területről eltávolítsák a mérgező anyagokat.
Ennek nem a tizedik kerületben van a helye
– mondta. Bár a leépítés összefüggött a hatóanyaggyártás Dorogra költöztetésével, Orbán szerint matematikailag mégsem beszélhetnek létszámcsökkentésről, hiszen a cégnél jelenleg ugyanannyian dolgoznak, mint tíz évvel ezelőtt. Ő inkább átrendeződésnek nevezné a folyamatot: miközben egyes telephelyeken csökkent a létszám, a debreceni egységük mára kétszer akkorára nőtt, mint öt évvel ezelőtt.
A rendkívüli hőség okozta energiaválság kezeléséből is ki tudta venni a cég a részét. „Ezer megawattban mérhető energiaigény csökkenés valósult meg a csoport egészében. A kormány által ajánlott 30 százalékos energiafogyasztás csökkenését mi ezért kétszer ennyivel túl tudtuk teljesíteni” – mondta Orbán.
Kovács László vezérigazgató-helyettes a Richter pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a cég árbevételét az újonnan bevezetett termékek húzták fel: három fejlesztésük is a CNS területen fázis 2-ben van jelenleg.
Érdekesség, hogy az új kormányban több szereplő is a gyógyszeriparból érkezett, az egészségügy területén Ilku Lívia közigazgatási államtitkár például a Richternél dolgozott. A HVG kérdésére, miszerint mit jelent ez a cég számára és milyen szakmai kapcsolatra számítanak ezzel összefüggésben az új kormánnyal, azt válaszolták, hogy minden releváns tárcával jó a viszonyuk egyelőre. Megjegyezték, hogy Zimmer Mátyás, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közigazgatási államtitkára is a Richtertől igazolt a kormányhoz. A Richter vezetői úgy fogalmaztak, hogy nyilván segítség számukra, hogy a gyógyszeripar területét jól ismerő szereplők kerültek állami pozícióba, de mélyebb egyeztetések még nem történtek.
Ami a vény köteles gyógyszerek áfájának csökkentését illeti, azt a Richter választási ígéretnek tartja, de remélik, hogy ettől a betegek terhei némileg csökkennek.
https://hvg.hu/itthon/20260723_afamentesse-teszik-a-venykoteles-gyogyszereket-szeptembertol
Nyitókép: Richter Gedeon Nyrt.