Lemondott a Corvin-láncról és a kitüntetettekből álló Magyar Corvin-lánc Testületben betöltött tagságáról Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus – írta a Telex.
Krausz azzal indokolta döntését, hogy szerinte jelentős különbség van a testület jelenlegi működése és aközött a szerep között, amelyet egy ilyen tekintélyű közösségnek fontos tudományos, közéleti és erkölcsi kérdésekben be kellene töltenie.
A fizikusnak többek között az okozott csalódást, hogy a testület nem támogatta kezdeményezését, amikor egy ukrajnai gyermekkórházat ért 2024-es orosz rakétatámadás után közös kiállást sürgetett. Azt is sérelmezte, hogy nem álltak mellé, amikor az általa létrehozott Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványt szerinte szakmailag megalapozatlan támadások érték.
Az Élvonal Alapítvány körül azután alakult ki komoly vita, hogy a kormány májusban bejelentette: felbontja az alapítvánnyal kötött, 261,7 milliárd forintos szerződést. Az Élvonal a tervek szerint a jövőben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal programjaként működik tovább.
https://hvg.hu/gazdasag/20260812_krausz-ferenc-elvonal-alapitvany-cmf-allami-atvetel
A Corvin-lánc a magyar tudomány, irodalom és művészet kiemelkedő képviselőinek járó állami kitüntetés. A testület tagja mások mellett Karikó Katalin Nobel-díjas kutató és Lovász László matematikus is.