Végrehajtói visszaélések: a profitorientált rendszer és a kontroll hiánya az ok a szakértők szerint

Jogtudós, volt ombudsman és mi hazánkos politikus is szorosabb ellenőrzést sürgetett a végrehajtói ágazat fölé. Abban volt nézeteltérés, hogy korlátozott piaci működésre vagy nonprofit állami szolgáltatásra van-e szükség a végrehajtásban.

  • HVG

Az Országgyűlés szakbizottságának szerdai ülésén megjelent szakértők szerint a végrehajtás profitorientált rendszerbe szervezése volt a területen történt visszaélések elsődleges oka – számolt be róla az MTI. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László által vezetett meghallgatott szakemberek egyetértettek abban, hogy a rendszer sürgős változtatásra szorul.

https://hvg.hu/itthon/20260528_vegrehajtoi-kar-kiakadt-megbelyegzes-megszuntetes

Kezdettől előrelátható volt, milyen problémák terhelik majd a profitorientálttá tett végrehajtási rendszert – hangsúlyozta Hack Péter jogtudós, volt szabad demokrata parlamenti képviselő a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság előtt. Ezek között említette, hogy a szektor profitorientálttá tétele után a végrehajtók a pártatlan törvényesség érvényesülése helyett saját hasznuk maximalizálásában voltak érdekeltek, emellett hiányzott a kiszolgáltatott adósok védelmének mechanizmusa is, és nem érvényesült érdemi állami vagy bírósági felügyelet a végrehajtók tevékenysége felett. A jogász hozzátette: a végrehajtói testület maximálisan ki is használta, hogy nem volt fölöttük külső kontroll.

Hack Péter felidézte: a végrehajtást szabályozó törvényt pár hónappal az 1994-es választások előtt fogadta el az Országgyűlés, majd kérdésre válaszolva arról beszélt, abban a törvényhozási ciklusban a parlamenti és a kormányzati apparátus létszámában és felkészültségében is gyenge volt, így „sokkal kiszolgáltatottabb volt érdekcsoportok befolyásolásának”.

A jogtudós úgy nyilatkozott, a tisztességes, a felek részvételét biztosító eljárásokat hatékonyan, gyorsan lefolytató, de az érintettek személyes körülményeire is tekintettel lévő végrehajtói rendszerre van szükség. Kiemelte, hogy a szabályozott piac tud hatékonyan működni, de a szabályozatlanság könnyen „vadkeleti állapotokhoz” vezethet.

Megjegyezte: jó dolognak tartja a kamarák működését, ám azok érdekérvényesítése erősebb a kívánatosnál, ráadásul a kamarák egymást is támogatják törekvéseikben, illetve precedensként tekintenek a másikat érintő döntésekre.

Ellentmondásnak nevezte a végrehajtási tevékenység profitorientálttá tételét a vizsgálóbizottság szerdai ülésén Szabó Máté korábbi ombudsman is. Úgy nyilatkozott: hivatali ideje alatt, 2007 és 2012 között nem volt egységes és konzekvens bírói gyakorlat a végrehajtási ügyek kezelésében, állami kontroll nem érvényesült a terület fölött, a baloldali kormányzattól pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy kidolgozás alatt áll az új szabályozás.

Jelezte: a végrehajtói kamara nem rendelkezett egységes panaszkezelési eljárással, és úgy látta, létrehozásának nem is érezték az igényét. Szabó Máté elmondta: a végrehajtás egyike volt azoknak a pénzügyi területeknek, ahol „határozottan tetten érhető volt” az állampolgárok kiszolgáltatottsága, különösen, hogy a bankok hamar megtalálták a svájcifrank-alapú kölcsönzés eszközét, amikor a „szociálliberális kormányzat” megszüntette az államilag erősen támogatott lakáshitelezést. Mint elmondta, a devizahitelezés széles társadalmi csoportokat hozott hátrányos helyzetbe, miközben a politika és a társadalom nem segített ezeknek a csoportoknak.

Az ombudsmanként 2007-ben folytatott vizsgálatról szólva felidézte: ellenállást éreztek a végrehajtói kar részéről, amely „ki akarta vonni magát a párbeszéd alól”.

Nem tűr halasztást a végrehajtói rendszer megváltoztatása – jelentette ki a tanácskozáson Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom szakpolitikusa, akit végrehajtási szakértőként hallgatott meg a testület. A jelenleginél emberségesebb és igazságosabb rendszer kialakításához egyedüli lehetséges eszköznek nevezte az „abszolút állami kontrollt”. Később felvetette, hogy ezt vagy közvetlenül a bíróságok gyakorolhatnák, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladata lehetne.

Kifejtette, hogy a hatályos szabályozás nagyrészt a végrehajtást kérőnek és a végrehajtónak kedvez, holott olyan rendszerre volna szükség, amely minden fél jogos érdekét érvényesíti, egyfajta egyensúlyt alakítva ki azok között. Mint elmondta: a korrupció visszaszorításának fontos eszköze a szektor nonprofittá tétele. Szerinte nyilvános pályázaton kiválasztott, versenyképes fizetésért foglalkoztatott állami alkalmazottakkal kellene működtetni a jövőben a végrehajtói irodákat, amelyekhez központi elosztás alapján kerülnének ügyek. Eljárásukat pedig a jelenleginél alacsonyabb jutalékokkal végeznék.

Fiszter Zsuzsanna szólt arról is, hogy külön pénzalapot kellene létrehozni a végrehajtási eljárások kárvallottjainak – méghozzá nem költségvetési forrásból, hanem az érintett pénzintézetek befizetéseiből.

https://hvg.hu/itthon/20260907_szazmillios-vagyonvesztes-nyomozas-vegrehajtoi-kar-mutyigyanu-ingatlanertekesites-toroczkai

Nyitókép: Mi Hazánk Mozgalom / Facebook

Hozzászólások