Elfogadta az Országgyűlés a törvényjavaslatot, amely visszaállítja a kötelező orvosi kamarai tagságot. A kormány által kezdeményezett jogszabályt 135 igen, 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament.
A törvényjavaslatot a Tiszás többség azonnal megszavazta. A javaslatban azt írták, „az Országgyűlés elismeri, hogy a magas színvonalú, biztonságos és betegközpontú egészségügyi ellátás alapvető feltétele az egészségügyi dolgozók szakmai önkormányzathoz való joga és függetlensége.”
A lépés nem meglepő, Hegedűs Zsolt még leendő egészségügyi miniszterként, áprilisban megígérte, hogy visszaállítja a korábbi rendszert. Korábban még arról volt szó, az első 100 kormányzati napban megtörténik ez, végül szeptember elején erősítette meg a kormány, hogy a kamara visszakapja jogosultságait, amit 2023-ban törölt el a Fidesz.
Az elmúlt időszaknak az egyik nagy hibája, hogy az egészségügyi irányítás teljesen elzárta magát a valós visszajelzésektől, beleértve a MOK felől érkező szakmai visszajelzéseket is
– ezt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke mondta egy májusi sajtótájékoztatón.
A kötelező tagság visszaállításával a jövőben csak az praktizálhat orvosként, aki tagja a kamarának.
A kötelező orvosi kamarai tagságot korábban a Gyurcsány-kormány idején is megszüntették, utána éppen a Fidesz állította vissza kormányra kerülése után.
Hegedűs a szavazást megelőző este felidézte, hogyan csökkentette a Fidesz-kormány az orvosi kamara (MOK) jelentőségét. A miniszter egy levelet osztott meg, amit Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár írt a MOK rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívása után.
Kommunista kiáltvány.... láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni
– írta Takács.
A volt államtitkár kedd reggel reagált a nyilvánosságra került levelére, azt írta, minden szavát vállalja, az idő amúgy is őt igazolja, és a stílusa miatt sem szégyenkezik, hisz nem tartja magát „budai úrigyereknek”.
Ebből is látszik, hogy Takács és a Magyar Orvosi Kamara viszonya nem volt felhőtlen. Májusban a MOK közleményt adott ki, amiben értékelték az új kormány hozzáállását az egészségügyhöz, továbbá azt írták, „az előző politikai érában az egészségügyi dolgozóknak politikai támadásokat, rendszerszintű sérelmeket és szakmai megaláztatásokat kellett elviselni. Mindezekkel való szembenézés, ezek felismerése elengedhetetlen feltétele a szakmai és társadalmi bizalom helyreállításának.”
A korábbi MOK-rendszer visszaállításán túl súlyos egészségügyet érintő problémákkal kell szembenéznie a kormánynak. Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a HVG-nek adott interjújában arról beszélt korábban, hogy mára már olyan létszámhiánnyal küzd az egészségügy, hogy nem lehet minden kórházban szülészetet fenntartani.
NYITÓKÉP: HVG / Cabrera Martin