Melléthei-Barna Márton a Válasz Online-on megjelent véleménycikkben fejtette ki álláspontját arról, hogy milyen felelősség terheli azokat az ügyvédeket, jogászokat, adótanácsadókat és könyvvizsgálókat, akik a kormányváltás előtt szakmai tudásukkal közreműködhettek a közpénzek magánérdekű felhasználását lehetővé tevő konstrukciók kidolgozásában.
A Tisza Párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi, valamint törvényalkotási bizottságának alelnöke szerint ugyanis az elszámoltatás nem állhat meg a politikai döntéshozóknál.
A bonyolult szerződéses konstrukciók, céghálók és pénzügyi tranzakciók kialakításához magasan képzett szakemberek közreműködésére is szükség volt, ezért az ő esetleges erkölcsi, polgári jogi vagy büntetőjogi felelősségüket is vizsgálni kell.
Melléthei-Barna Márton úgy véli, az ügyvédi hivatás nem jelenthet korlátlan felhatalmazást az ügyfél céljainak kiszolgálására. Különösen súlyos a helyzet akkor, ha az állam vagy valamely állami vállalat a megbízó, miközben a tranzakció tényleges haszonélvezője egy politikus vagy annak üzleti köre. A szerző értelmezése szerint ilyen esetekben az ügyvéd elsődleges kötelessége az állam érdekeinek védelme, nem pedig a döntéshozók személyes vagy politikai érdekeinek kiszolgálása.
Melléthei-Barna Márton több lehetséges megoldást is felvázol. Szükségesnek tartja a közpénzből finanszírozott ügyvédi és tanácsadói megbízások adatainak nyilvánosságát, a szerződések tárgyának és díjazásának közzétételét.
„Egységes és kereshető formában kellene közzétenni az állami szervek, állami vállalatok és közpénzzel gazdálkodó szervezetek döntésekben és tranzakciók kivitelezésében részt vevő belső jogtanácsosok nevét, valamint a külső jogi, pénzügyi, könyvvizsgálói szereplőket és egyéb tanácsadói szerződéseket” – tette hozzá.
A politikus szerint fontos volna, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák beszámolói ugyanúgy legyenek nyilvánosak, mint minden más gazdasági szereplőé. „Nincs indok arra, hogy a dokumentumok titokban maradhassanak. Ezekből ki kell tűnnie, milyen összegű közpénzbevételekre tett szert az adott iroda akár közvetlenül, akár közvetett módon” – fogalmazott.
https://hvg.hu/gazdasag/20261009_katas-adozas-ugyvedi-kamara
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin