Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő neve is előkerült a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökaktákban. A Fideszhez közel álló Nógrádi 6-os kartonján az szerepel, hogy egyetemi oktatóként szervezték be elvi-hazafias alapon 1981. július 17-én „Raguza” fedőnéven, ifjúságvédelmi vonalon.
Nógrádi neve már korábban is felmerült, akkor Ungváry Krisztián történész is foglalkozott a szakértő múltjával.
A Blikk megkereste Nógrádit, mit szól ahhoz, hogy a neve ismét előkerült az ügynökakták kapcsán. A megkeresésre azt reagálta:
A válaszom az, hogy ugyanez lejött 10 évvel ezelőtt is. Akkor a „40 év alatt a Föld körül” című könyvemben az összes felmerülő kérdésre választ adtam, mondatról mondatra mindenre válaszoltam, minden dokumentumot lefényképeztem, és a bírósághoz fordultam. Az, hogy most többen újra előveszik ezt az ügyet, ez az ő dolguk. Pont. Nem megyek bele belpolitikába. Én bármire válaszolok, egész éjjel az amerikai elnökválasztást néztem, nem foglalkozom magyar belpolitikával. Pont. A könyvemben minden le van írva pontról pontra.
A Blikk leírása alapján az említett könyvben határozottan tagadja Nógrádi, hogy ügynök lett volna, szerinte azok az írásbeli beszámolók, amelyek megjelentek róla, valójában nyílt szakmai anyagok voltak, és állítása szerint dokumentumok igazolják, hogy nem volt beszervezve. Ezeket a papírokat az ’56-os intézethez személyesen el is vitte.
Az ügynökakták megnyitása óta számos ismert közéleti személy nevét találták meg a nyilvántartásokban. Hogy kiket, arról itt írtunk részletesen:
Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis dokumentumok is szerepelhetnek, a nyilvánosságra hozott papírokból pedig nem derülnek ki a beszervezés körülményei – pedig utóbbiak nagyban árnyalhatják a tevékenység megítélését.