HVG Extra Business
HVG Extra Business
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A kiemelkedő vezető megszállottan ragaszkodik a céljához, átlátja a rá bízott szervezetet, nem fél a népszerűtlen döntésektől és mások tanácsaitól, valamint képes kihozni a legjobbat a beosztottjaiból – amíg elegánsan át nem adja helyét utódjának. A HVG Extra Business cikke Alex Ferguson, a Manchester United egykori legendás edzőjének Vezetés című üzleti könyvéből válogat néhány tanácsot.

Kemény munka nélkül nincs siker

Munkás származású szüleitől Ferguson a munka tiszteletét örökölte, ezzel magyarázza például azt is, hogy még az esküvője és a gyereke születése napján sem hagyta ki a meccseit. A fegyelmet mindennél fontosabbnak tartotta, a kísértéseket és a kivételeket pedig igyekezett elkerülni. Egyik kedvenc mondása szerint: „Ha egy meccset kihagyunk, abból kettő lesz.” A viszonya a munkához a menedzseri döntéseit is befolyásolta: ha választania kellett tehetséges, de tűz nélküli játékos, illetve csupán jó, de eltökélt focista között, a hosszú távú szempontokat figyelembe véve általában az utóbbi mellett tette le a voksát.

Fő elveinkből ne engedjünk

Ferguson a karrierje során néha akkor is a játékosai megbüntetése mellett döntött, amikor azt a csapat eredményei bánták, például elúszott a bajnoki cím. Döntései egy részét viszont utólag sem bánja, hosszú távon ugyanis az elveket és a fegyelmet a célszerűségnél is előrébb sorolja. Vallja, hogy a bűnöket mindig a hozzájuk illő büntetéssel kell szankcionálni, mert a minden vétségre kiterjedő szigor esetén hamar elfogynak a szankcionáló eszközök. Az ő kedvelt módszere például a hallgatás volt, amellyel a játékosok megalázása nélkül, pusztán a pozitív visszacsatolás megvonásával mutatta ki elégedetlenségét.

Ismerjük meg embereink személyiségét

Ferguson szerint vezetőként fontos a tisztelet és a bizalom kivívása, valamint annak a tudatnak az elültetése, hogy mindenki képes jobb teljesítményre. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a vezető megismerje a rá bízott emberek személyiségét. Segíthet a motiválásban a vezető állandó személyes jelenléte, folyamatos figyelme, valamint a megalapozott dicséret és kritika is. Ferguson szerint a motiválás során építhetünk a csapattag bizonytalanságára és magabiztosságának erősítésére is. Az egyik keményebb munkára ösztönöz, a másik pedig elülteti bennünk a gondolatot, hogy mindenre képesek vagyunk.

AFP / Odd Andersen

A tervezés felkészít a váratlan helyzetekre

A tervezésnek arra kell irányulnia, hogy váratlan helyzetekben képesek legyünk elkerülni ösztönös cselekedeteket – vallja Ferguson. Az edzőlegenda szerint kedvezőtlen szituációban nem segít, ha a fegyelem helyét az érzelmek veszik át, a játékosainak ezért mindig a begyakorolt tervhez kellett tartaniuk magukat. Kritikusai a szerencsére és a bírókra fogták, hogy a Manchester United egy időben sokszor húzta be a meccset hosszabbításban szerzett góllal. Ferguson szerint mindez a gondos felkészülésnek és a kockázatok megfontolt elemzésének volt köszönhető.

Figyeljünk a csapat egyensúlyára

A csapat túlélésének kulcsa az egyensúly, amelynek mind a korösszetétel, mind a kreativitás, az egyéniség vagy épp a kulturális háttér tekintetében meg kell lennie. Erre azért is van szükség, mert kevesen képesek folyamatosan magas szinten teljesíteni. A legjobb csapatokat az állandó fejlődés jellemzi, vagyis a szervezetet nem elég egyetlen alkalommal egyensúlyba hozni. Ferguson klubjaiban ez a szabály elég kegyetlenül hangzott. Valahányszor a játékosmegfigyelők új tehetségre bukkantak, feltették a kérdést: vajon jobban szolgálná-e az új fiú a csapat céljait annál, mint aki éppen betöltötte az adott posztot.

AFP / Jan Nienheysen

Tanuljunk meg feladatot delegálni

Fiatalkorában Ferguson úgy gondolkodott, hogy a feladatok elvégzésének leggyorsabb módja, ha maga oldja meg mindegyiket. Idővel aztán rájött, hogy a pályagondnok többet tud nála a gyep öntözéséről, az orvos jobban meg tudja ítélni a sérüléseket, az akadémia vezetője pedig mélyebben ismeri az utánpótlást. Szerinte az igazi vezető felelőssége nem a menedzselés, hanem a rendkívül magas mérce felállítása, amely révén a csapat számára a lehetetlen is lehetségessé válik. A feladatok hatékony delegálása viszont csak akkor működik, ha a különféle feladatokkal megbízott emberek képesek döntéseket hozni.

A célokat ne számokban kommunikáljuk

Kitűnőségre törekvő szervezetnek figyelmet kell fordítania a siker fogalmának meghatározására. Ferguson szerint a legkonkrétabb célkitűzést is jobb némileg ködösítve felvázolni, mert a konkrét célszámok állandó hangoztatása szükségtelenül nagy nyomás alá helyezheti a csapatot. Ezért ő egyetlen játékosának sem szabta meg, hogy hány gólt kell lőnie vagy mi az elvárt passzarány. Ennek ellenére – iránymutató beszélgetéseik alapján –mindenki pontosan tudta, hogy vezetőként csak a legjobb teljesítményt fogadja el. A kitűzött célokat pedig lépésről lépésre kell elérni.

Hallgassunk meg másokat

A jó tanács sokszor akkor érkezik, amikor az ember a legkevésbé számít rá. Alex Ferguson mindig is igyekezett meghallgatni másokat, legyen szó a rivális focistákról pletykálkodó játékosairól, nehéz karakterek csapatba illesztéséhez tippet adó kollégáról, vagy a játéktér állapotát elemző pályagondnokról. Ugyanilyen fontos szerinte mások felmérése és a saját teljesítmény utólagos értékelése is. Ennek során a jó vezetőnek egyszerre kell látnia a legapróbb részleteket és a nagy képet is.

AFP / Andrew Yates

Építsük tudatosan az utánpótlást

A Manchester Unitednél többféleképpen segítik a fiatalok előrelépését. Egyrészt a szervezet minden potenciális tehetség számára átlátható, így a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy a jól elkülönített szintek mely sorrendjét kell bejárniuk a sikerért. Emellett a felnőtt csapatból olyan mentorok segítik őket, akikben nemcsak megbízhatnak, hanem példaképként is szolgálnak számukra. Ferguson szerint a régóta együtt dolgozó kollégákra épülő szervezet legfőbb előnye az, hogy tagjai pontosan tudják: kollégáik hogyan reagálnak egy-egy meghatározott helyzetre.

Tanuljunk a hibáinkból

Az ember többet tanul a vereségekből, mint a győzelmekből – véli Ferguson, aki bevallása szerint több időt töltött a vereségek, mint a megnyert mérkőzések elemzésével. Véleménye szerint a kiábrándító eredményeket érdemes inkább saját kudarcunkként kezelni, ahelyett, hogy külső tényezőkre vagy az ellenfeleinkre mutogatnánk. Csakis így maradhatunk urai a helyzetnek, és ez a gondolkodás vezethet legközelebb jobb teljesítményre. Ami pedig a hozzá nem értők alaptalan kritikáit illeti, Ferguson szerint az ilyen támadások ellen a legjobb módszer az, ha a hozzánk közel állók véleményére adunk.

A fenti cikk eredetileg a HVG Extra Business 2018/3-as számában jelent meg.

Mi kell ahhoz, hogy évtizedeken át a legjobbak között legyünk? Vezetés című könyvében Sir Alex körüljárja a vezetési stílusához kapcsolódó témákat, és kifejt olyan kevésbé egyértelmű aspektusokat, mint a feladatok delegálása, az adatelemzés vagy épp a kudarc kezelése. Akár egy céget irányítunk, akár egy osztályteremben tanítunk, a könyv segíthet abban, hogy jobb vezetővé váljunk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

HVG Extra Business Business magazin

„Sokszor nem értjük, mi rakódott le a mélyben"

A csapatépítésnél lassabb, de hatékonyabb módszer a csoporton belüli hatékonyság növelésére a csapattanácsadás (team coaching). A név többfajta módszert takar, amelyekben egy közös: mélyre ásva hozzák felszínre a hatékony működést gátló dolgokat.

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt