Nagy a tét, nem is lehetne nagyobb. Félő, hogy az emberiség elpusztítja önmagát, elpusztítja a bolygót. Ezért aztán olyan gondolkodásmódra van szükség, amely túllép a jelenlegi határokon. Meg kell kérdőjeleznünk mindent, ami van. Meg kell tornáztatnunk a politikai képzelőerőnket.

Előbb fel kell tennünk a kérdést, hogy megtudhassuk a választ. Hogy mi a válasz, azt közös erőfeszítéssel kell kiderítenünk. Az ismeretlen felfedezésekor nem lehetnek kőbe vésett szabályok. Oda úgy érkezzen az ember, hogy aktív és élénk az elméje, helyén a szíve, és a legjobb szándékok vezérlik.

Megfogadtam, hogy nyitott és megértő leszek még azokkal szemben is, akik megvetnek; megígértem magamnak, hogy mindig jóhiszemű leszek, mielőtt ítélkezem. Nem hozok gyors értékítéleteket, mert tapasztalatból tudom, milyen, amikor égetni való boszorkánynak tartanak. Tudom, milyen érzés, amikor bűnbaknak használnak. Ijesztő. Ha számkivetett vagy, akkor veled senki sem beszélget. Megfosztottak a jogaidtól, nincs már jogod beszélni, gondolkodni, örömet vagy fájdalmat érezni… élni se.

Én mégis a félkegyelmű szerepét választom, Dosztojevszkij karakterét, aki megfogadta, hogy minden körülmények között nyitott, együttérző és kedves lesz a körülötte élőkkel. Mind keresgélünk, folyton kérdezősködünk és sosem lehetünk tökéletesek, felfelé törekszünk, és visszaesünk, fájdalmakat szenvedünk el, és okozunk néha másoknak. Megeshet, hogy én is mondok, írok, teszek olyan hülyeségeket, amelyekkel tudtomon kívül fájdalmat okozok valakinek.

Ezért bocsánatot kérek. Szívesen próbálkozom, kockáztatok, és az sem zavar, ha néha megégetem magam. Saját döntésem, hogy úgy élek, mint egy gyerek – a gyerekek nem félnek bevallani, ha nem tudnak valamit, kíváncsiságuk és tanulási kedvük viszont végtelen. Amikor a lányom olyasmit tesz, amivel megbánt vagy fájdalmat okoz, odajön hozzám és azt mondja: „Ölelj meg!”

Sokaknak, akik meg akartak verni, el akartak tiporni, valójában csak egy ölelésre volt szükségük. Egyszer szembenéztem a kormány által felbérelt verőlegénnyel, aki megégette a szemem. Ott álltam előtte, és kedvesen megkérdeztem: „Miért döntöttél úgy, hogy ezt megteszed? Ez fájdalmas dolog. Fájdalmat okoztál nekem. Megsértetted a szememet. Miért?” És akkor a zord tekintet mögött megláttam az embert, de összezavarodott, és nem tudott értelmes, emberi választ adni a kérdésemre.

Minden emberi lény szeretné azt hinni, hogy van benne méltóság. Ha az embertelenségre embertelenséggel válaszolunk, akkor ellenfeleinknek még annyira sem okoz gondot, hogy figyelmen kívül hagyják a szavainkat és az érzéseinket, megbélyegezzenek, börtönbe zárjanak, elvegyék az életünket.

Nekem fizikai fájdalmat okoz látni azt a gyűlölet-, hazugság- és képmutatás-áradatot, amit ma politikának hívnak. Ma már normális, hogy a politikusok csalnak, hazudnak és nem transzparensek. Nincs ezzel gond, csak nem szabad lebukni. Sok esetben azonban már az sem érdekli őket, hogy lebuknak-e.

Belefáradtam a „duplagondolba”. Pitiáner hazudozók mind, akik ott ülnek a Fehér Házban és a Bibliát idézik, de az olyan keresztény értékek, mint az ítélkezésmentesség, az egyszerűség és az őszinteség nem is állhatnának távolabb tőlük. Belefáradtunk a hazugságokba.

Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy kiszabaduljunk ebből a helyzetből. Csodák szerencsére léteznek; velem is történt már néhány. Ilyen csoda például a feltétlen szeretet, a szolidaritás, vagy a közös, bátor fellépés. Csodák mindig épp a megfelelő pillanatban történnek, és azokkal, akik gyermeki hittel hisznek abban, hogy az igazság végül legyőzi az álságot, azokkal, akik hisznek a kölcsönös segítségnyújtásban.

Forradalmat nem kapni pénzért, a forradalomért önmagadat kell odaadni. Minden korrupt hatalmi struktúra hazugságokra épül. Václav Havel szavaival élve: „Ezért csak addig válik be, amíg az ember hajlandó hazugságban élni.” Ez pedig döntés kérdése, és ezt a döntést mindenkinek meg kell hoznia: ne éljünk hazugságban!

A fenti cikk Nadya Tolokonnikova Lázadj! című könyvének szerkesztett részlete. Megváltoztathatja-e egy ember rendkívüli elszántsága az autokrata rezsimet? Megőrizhető-e az önbecsülésünk egy börtönben? Nadya Tolokonnikova szerint függetlenül és szabadon élni csak döntés kérdése. Könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.