szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tisztességes piaci szereplők érdekeit kívánja megvédeni a kormány azzal, hogy a számlát illetve nyugtát nem adók ellen az APEH szigorúbb szankciót, nulla toleranciát alkalmaz - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

"A törvény általi határokat figyelembe véve szigorúbb szankciót fog alkalmazni az APEH azokkal szemben, akik nem adnak számlát illetve nyugtát" - mondta Veres János. A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kiszabható mulasztási bírság ez első esetben magánszemélyek esetén maximum 100 ezer forint, nem magánszemélyek
esetén 200 ezer forint.
   
Az elmúlt hetekben végzett 816 dunántúli ellenőrzés során 413 esetben az átlagosan kiszabott bírság összege 24 ezer forint volt - jelezte Veres János. "Ebben az évben a fokozott ellenőrzések nyomán 50 milliárd forint többletbevétellel számol a tárca" - felelte kérdésre a pénzügyminiszter.A pénzügyminiszter közölte: ha egy éven belül, vagy ennél is rövidebb időn belül másodszor is számla illetve nyugta nélkül árusít egy magánszemély vagy vállalkozás, akkor a maximális mulasztási bírság mellett 12 napra bezárják az üzletet, harmadik alkalommal az
üzletbezárás időtartama 30 nap, majd 60 nap.

A feketegazdaság aránya Magyarországon a GDP 17-18 százaléka, ami egy fejlett országban öt százalék körüli, tehát a "tartalék" 10 százalékra tehető - vázolta fel a tisztességtelen piaci magatartás elleni erőteljesebb fellépés hátterét Veres János. Hozzátette, hogy nem az államháztartás helyzete tette szükségessé a szankciók szigorítását, a tisztességes piaci szereplők és a lakosság érdekeit kívánja megvédeni a kormány.

"A következő hetek nagy tömegeket megmozgató valamennyi eseményén jelen lesznek az adóhatóság és a pénzügyőrség ellenőrei, azaz az APEH és a VPOP fokozottan ellenőrzi a kötelező számla- és nyugtaadást" - jelezte Veres János. A feketegazdaság visszaszorítása és a fogyasztók megkárosításának megakadályozása érdekében öt állami szervezet  - az APEH, a VPOP, a Magyar Államkincstár, a KEHI, és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelet - ellenőrzési létszámát 2.372 fővel bővítik, az adóhatóság létszáma 2007-2008-ban 1.717 fővel emelkedik - mondta.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) egyetért és támogatja a feketekereskedelem visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor javasolja egyebek mellett, hogy szigorítsák tovább a büntetéseket.
A szövetség hétfői közleménye szerint a nyugtaadáselmulasztásának hátterében az esetek többségében
jövedelemeltitkolás, valamint az árubeszerzéshez előírt számlaadás, továbbá más szükséges okmányok, bizonylatok kibocsátásának elmulasztása áll. A feketegazdaság szerves eleme a számla-, nyugtaadás elmulasztása.
   
Az OKSZ egyetért a nyugtaadás ellenőrzésének szigorításával, az ellenőrzések hosszú ideje, évek óta nagy arányú hiányosságokat tárnak fel. Ezért a szövetség támogatja azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek érdemben segíthetik a feketekereskedelem visszaszorítását. A vásárlóknak kötelező nyugtaadás mellett
ugyanakkor elengedhetetlennek tartja a vállalkozások közötti számlázási rend ellenőrzését is.
   
Veres János pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a számlát illetve nyugtát nem adók ellen az APEH szigorúbb szankciót, nulla toleranciát alkalmaz. A szövetség megítélése szerint a jelenlegi jogszabályi rend
alapjait tekintve megfelelő. Indokolt lehet ugyanakkor a visszatartó erejű hatósági fellépés érdekében az ismételt esetekben a büntetési lehetőségek további szigorítása. Elfogadhatatlannak tart ugyanakkor
olyan megoldásokat, amikor "a vásárlónál ellenőrzik a nyugtaadást".
   
A közlemény szerint a feketekereskedelem, a rejtett gazdaság fő csatornái jelenleg az ázsiai piacok. A szövetség ismételten javasolja ezek működési feltételeinek felülvizsgálatát, továbbá ellenőrzésük szigorítását. A szövetség javasolja azt is figyelembe venni, hogy a kisvállalkozások egy része számára elviselhetetlen a közterhek
súlya, így belekényszerülnek a szürkegazdaság csatornáiba. Az adóterhek megfizetése alól nem mentesülhet senki, egy kedvezőbb adószint viszont többek számára teszi elviselhetővé az adózást - áll a közleményben.
 

       
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!