Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A profit – Elio Leoni-Sceti vezérigazgató szerint – ötmillió fonttal több a...
A profit – Elio Leoni-Sceti vezérigazgató szerint – ötmillió fonttal több a tervezettnél. Az árbevétel négy százalékkal, 482 millió fontra emelkedett; az összeg több mint 20 százaléka digitális bevételek adták.
Az EMI tavaly került Guy Hands kockázati tőketársasága, a Terra Firma tulajdonába. Azóta a cégtől távozott a Rolling Stones és a Radiohead, és elégedetlenségét fejezte ki Robbie Williams és a Coldplay is. A cég januárban 2000 fős - azaz a teljes létszám harmadát érintő - elbocsátást helyezett kilátásba.
Az utóbbi zenekar mindazonáltal az első félévi eredményhez nagyban hozzájárult: az új albumon szereplő Viva La Vida című slágerből az EMI összesen hatmillió („fizikai”, illetve digitális) példányt értékesített.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.