Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A 13. havi fizetések körüli, válság generálta mizéria miatt talán a szokásosnál több cégnél merül fel, hogy milyen jutalom lenne az, amelynek minden dolgozó örülne. Az évente három alkalommal, 6 900 forint értékben adható ajándékutalványt a hr-szakemberek például ilyen dolognak tartják, többek között azért is, mert a béren kívüli juttatások keretén belül a legszélesebb körben használható fel, számos bolt és szolgáltató fogadja el.
Az ajándékutalványok forgalma növekedett a leggyorsabban az utóbbi időszakban, és ez az egyik leggyakrabban használt béren kívüli juttatási forma – tudtuk meg az egyik cégtől, ahol a beváltóhelyek számának megugrásával is alátámasztották az állítást. A cég utalványait 39 ezer helyen lehet beváltani országszerte – élelmiszertől műszaki cikken át a ruházatig.
Az ajándékutalvány a törvényi szabályozásnak megfelelően 2008-tól évente háromszor adható 6 900 forint értékben minden munkavállalónak és a velük közös háztartásban élő hozzátartozóiknak, így az adómentes juttatás megtöbbszörözhető. Így egy négyfős családnál ez a juttatási forma akár 12x6 900, vagyis 82800 forint összesen értékű adómentesen kiadható juttatást is jelenthet
Az ajándékutalványok használata hatékonyan válthatja ki a munkáltatók által a munkavállalók számára esetenként, főleg ünnepek előtt biztosított ajándékokat – mondják a cafeteria-rendszerekkel foglalkozó szakemberek a béren kívüli juttatás előnyeire utalva.
A cikk folytatását az Adózónán olvashatja el.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.