Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sok vállalkozás már a válságot megelőzően belekezdett a költségek visszaszorításába és üzleti stratégiája átalakításába. Az Ernst & Young legújabb nemzetközi felmérésében közel 350 nemzetközi nagyvállalat közreműködésével mutatja be az üzleti szféra válságra adott válaszait.
A megkérdezettek 35 százaléka látja iparáguk jövedelmezőségének visszaesését. Így jelen válsághelyzetben a vállalatok számára döntő szempont, hogy elegendő likvid forrással rendelkezzenek. Ennek elérése érdekében a vezetők több irányban is lépéseket tettek, egyúttal több mint 80 százalékuk kezdett már nagyobb költséghatékonysági vizsgálatba. „A működő tőke jelenti az életerőt a vállalatok számára. Helyes kezelése különösen fontos válság idején, amikor a bevételek csökkennek és a források korlátozottan állnak rendelkezésre” – mondja Dezse Margaret, az Ernst & Young Tranzakciós tanácsadási szolgáltatások vezető partnere. Likviditásuk fenntartása érdekében a jelenlegi helyzet alternatív források keresésére kényszeríti a cégeket. Jelentős százalékuk tárgyalja újra hitelszerződéseit, valamint alvállalkozói megállapodásait és fordul rövid távú finanszírozási megoldások felé. Eközben fokozott hangsúlyt fektet a bankokkal és más hitelintézetekkel történő hatékony és szoros kommunikációra is.
A költségcsökkentés módjai közül a megkérdezettek közel kétharmadánál indultak el a leépítések (60 százalék), majdnem felük (44 százalék) racionalizálja IT-folyamatait és 42 százalék ésszerűsíti alkalmazotti juttatásait. A megkérdezettek 31 százaléka gondolkozik azon, hogy kisebb költségű országokba vigye el gyártását. Mindezek mellett az eszközök eladása szintén segítheti a vállalatokat likviditásuk megőrzésében. A megkérdezettek 40 százaléka veszi fontolóra a nem alaptevékenységéhez kapcsolódó, valamint a gyengén teljesítő üzletágak eladását, amivel párhuzamosan közel egyharmaduk (31 százalék) esetleges kiszervezésen gondolkodik. 27 százalék gondolja úgy, hogy a jövőben növekvő mértékben fogja igénybe venni a különféle szolgáltató központok kínálta lehetőségeket.
Rövid póráz, magas kockázatok
Az üzleti környezet megingása minden téren megnövekedett kockázatokat hozott magával. A vevőoldali kockázatok minimalizálása érdekében a vállalatok 75 százaléka koncentrál jobban kulcsfontosságú vevőire, közel egyharmada felszámolja a magas rizikójú ügyfélszerződéseit és 46 százalékuk szűkítette le beszállítói körét azért, hogy kedvezőbb szerződési kondíciókat kapjon. Ezzel párhuzamosan vannak olyan cégek, amelyek a problémát más szemszögből közelítik meg. Ők azt vallják, minél több lábon állnak, annál biztosabbak lehetnek. Ezért 39 százalék új termékeket dobott piacra és 34 százalékuk kiszélesíti ügyfélkörét az új piacokra való belépés reményében. A megkérdezettek közel fele kiszélesítette a beszállítói körét, hogy csökkentse függését az egyedüli szállító esetleges hibáitól. Ami mindkét megközelítésben közös, hogy a megkérdezettek egyaránt fordítanak fokozott figyelmet ügyfeleikre és beszállítóikra.
Útkeresés és válaszok
A fenti megoldások jól mutatják, hogy az üzleti szféra lehetőségeket is lát a jelen időszakban, és válaszaik nem kizárólag a költségcsökkentés, hanem az esetleges piaci részesedésnövelés és új megoldások irányába is mutatnak. A megkérdezettek kétharmada állítja, a kialakult helyzet akár lehetőségeket is kínál. Hiszen 40 százalékuk szerint jelenleg kisebb az új belépők okozta fenyegetettség, míg 30 százalékuk észleli versenytársai visszahúzódását. A válaszadók prioritási listáján első helyen szerepel a jelenlegi állapot kontrollálása (74 százalék), de 37 százalékuk törekszik üzletmenete átalakítására, hogy megfeleljenek az új kihívásoknak, és 19 százalékuk látja a növekedés esélyét új üzleti lehetőségek teremtésében.
Jövőbeni lehetőségek
Van mód a sikeres üzletmenet folytatására, ám ahhoz egy pontosan felépített üzleti stratégia szükséges. Ennek alapja a pontos helyzetértékelés és a meglévő eszközök felmérése. Ebben az időszakban elsődleges fókusz a likvid forráson van, hiszen ez teremti meg a lehetőséget a továbblépésre. Fontos, hogy a saját helyzetünk mellett felmérjük ügyfeleink és beszállítóink és nem utolsó sorban versenytársaink állapotát is.
Az üzleti modell átalakításánál látni kell, hogy a kockázatok is azzal egy időben változnak. Ezért az állandó elemzés és mérlegelés elmaradhatatlan. Cselekedni és lépni kell, de jól átgondoltan. Több vállalatnál látszik, hogy a hirtelen döntések során nem mérlegelik a jövőt.
„A válság hatására a vezetők hajlamosak feláldozni hosszú távú stratégiájukat a rövid távú megoldásokért cserébe, így kezelve az éppen égető problémákat. Látni kell, hogy nem mindig a kézenfekvő megoldás a legjobb. Ebben a helyzetben azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek átgondolt lépéseket tesznek és leginkább képesek a kihívásokhoz alakítani stratégiájukat” – mondja Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója.
A fejlődés érdekében a termék- és technológiai fejlesztés elmaradhatatlan részét kell képezze az üzleti stratégiának, csakúgy, mint az ügyféllojalitás megerősítése és a stratégiai együttműködések kialakítása érdekében tett lépések. Mindezek mellett a vezetőknek látniuk kell, hogy a hatékony döntéshozatal mellett a legfontosabb eszközeik továbbra is a munkatársak maradnak. A tehetséges munkatársak megtartása, fejlesztése és támogatása kulcsfontosságú lehet a kitűzött cél elérésében még létszámleépítés idején is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?