szerző:
ecoline.hu

A konszolidált árbevétel 2008-ban 17,86 milliárd forintot ért el, ami 5...

A konszolidált árbevétel 2008-ban 17,86 milliárd forintot ért el, ami 5 százalékkal haladja meg a 2007-ben elért értéket, míg a negyedik negyedévi árbevétel 2 százalékkal magasabb az előző évinél. A növekedésben a magyarországi leányvállalatok növekvő bevétele volt meghatározó, ami mintegy 8 százalékkal volt több a tavalyinál. Csökkent ugyanakkor az üzemi nyereség: a 65 millió forintos profit közel háromnegyedével marad el a 2007-estől, főként az alacsonyabb nettó fedezetek, az értékesítésekben jelentős súlyt képviselő anyagjellegű tételek romló fedezettartalmának eredményeként. A negyedik negyedévben ugyanakkor az üzemi eredmény 61 százalékkal megugrott.

Más kérdés, hogy adózott szinten így is veszteséges lett a cég, a pénzügyi soron elkönyvelt hatalmas hiány miatt. Nagyrészt a határidős ügyleteken elszenvedett majd egy milliárdos veszteség következében a tavalyelőtti 454 milliós adózás utáni nyereség 2008-ban 1,1 milliárdos hiányba fordult át.

Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója elmondta: a 2008-as év nehéz volt a Synergon számára, hiszen a pénzügyi válság hatásai alól az IT szektor sem tudta kivonni magát. Hozzátette azonban: úgy véli, 2008 során elnyert projektjeik - köztük az egyik legjelentősebb a BKV Zrt. teljes IT rendszerének üzemeltetése - továbbra is kedvező árbevételt biztosítanak a társaság számára, míg a működési költségeik csökkentésére tett lépések lehetővé teszik a hatékonyság hosszú-távú növelését.

A társaságnál egyébként komoly átalakítások is voltak: a csoport záró létszáma az év végén 18 százalékkal volt alacsonyabb az előző évi értéknél.

Ecoline

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hogyan küzdhető le a szegénység? A Nobel-díjasok a nyomorban keresik a választ

Hogyan küzdhető le a szegénység? A Nobel-díjasok a nyomorban keresik a választ

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást

Itt az újabb Brexit-ultimátum: éjfélig meg kell találni a megoldást

Országszerte megrohanták a rendőrök a Kreml fő ellenségének számító Navalnij irodáit

Országszerte megrohanták a rendőrök a Kreml fő ellenségének számító Navalnij irodáit

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés