Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az egy esztendővel korábbinál 71 százalékkal alacsonyabb adózott eredményről...
Az egy esztendővel korábbinál 71 százalékkal alacsonyabb adózott eredményről számolt be az Egyesült Államok második legnagyobb olajipari társaságának számító Chevron, amelynek profitját az olaj iránti kereslet, illetve az árak jelentős csökkenése tépázta meg. A nyereség az április és június közötti három hónapban 1,75 milliárd dollár volt, szemben a 2008 hasonló időszakában realizált majd hatmilliárddal. A Bloomberg által megkérdezett elemzők ennél kisebb mértékű visszaesést vártak, a konszenzus 6 százalékkal volt magasabb a pénteken közölt tényleges adatnál.
Jelentősen esett a cég forgalma is 2009 második negyedévében. A 40 milliárdos árbevétel alig fele az egy esztendővel korábbinak.
A piac annak ellenére, hogy az elemzők jobb eredményeket vártak, nem keseredett el a Cehvron-számoktól. Bár a nyitás előtti kereskedésben még 1 százalékkal esett a részvény árfolyama, nyitást követően emelkedni kezdett, s néhány perc múlva már pluszban járt. A kurzus az év eleje óta egyébként 8,5 százalékot süllyedt.
Ecoline
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.