Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bemutatta Baja városának a közösségi közlekedésben január elsejétől közlekedő első autóbuszát az Orangeways.
Bemutatta Baja városának a közösségi közlekedésben január elsejétől közlekedő első autóbuszát az Orangeways. Ezzel egy időben a felek aláírták a város közösségi közlekedésének üzemeltetéshez szükséges közszolgáltatói szerződést is. A szolgáltatáshoz szükséges 10 darab saját buszt az év végéig folyamatosan szállítja le a társaság a Duna-parti városba, ahol terveik szerint ma még jórészt ellátatlan városrészeket is bevonnak a település közösségi közlekedési életébe, emellett éjszakai járatok indítását is tervezik.
Az Orangeways által biztosított járműpark egységes márkájú, DAF típusú, Berkhof városi felépítménnyel szerelt alacsonypadlós autóbuszokból áll össze. A flottát az Orangeways saját költségén szerzi be és üzemelteti. Az üzemeltetés biztonsága érdekében két autóbuszt az Orangeways tartalékként biztosít, egyikük különjáratként helyközi utazásra is alkalmas lesz.
Javulhat a szolgáltatás
A társaság által ígért átalakításoktól azt várják, hogy a lakosság szélesebb rétegét, újabb városrészeket sikerül bekapcsolni jövőre a közösségi közlekedésbe – mondta Dr. Révfy Zoltán, Baja polgármestere, majd hozzátette: remélik, hogy a közlekedési szolgáltatás komoly mértékben javulni fog.
Az Orangeways bajai közlekedési koncepciója a menetjegyek értékesítési hálózatának jelentős szélesítését, új jegy-és bérletfajták bevezetését, új járatok bevezetését és a meglévő útvonalak újragondolását, valamint a menetrend optimalizálását is tartalmazza. A koncepció megvalósítása nyomán a jelenlegi árszínvonal szinten tartása mellett új jegy- és bérletfajtákat, illetve a kismamák és kisgyermekes anyák ingyenes utazási kedvezményét is bevezeti a társaság, amely az új járatok és menetrendek bevezetése előtt széleskörű lakossági felmérést és az önkormányzat szakértőinek bevonását is tervezi.
A bajai közösségi közlekedés területén kiírt tenderen az Orangeways mellett a Bács Volán, illetve a VT-Transman indult. A jelenlegi pályázatot egy éves időszakra írta ki az önkormányzat, amely a tapasztalatok alapján ezt követően várhatóan tízéves időszakra versenyezteti majd meg a szolgáltatókat.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.