„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A válság miatti költségcsökkentő program keretében alkalmazottai közel 30 százalékától megvált a Cseh Légitársaság...
A válság miatti költségcsökkentő program keretében alkalmazottai közel 30 százalékától megvált a Cseh Légitársaság (ČSA). A krízis miatt tavaly 1350 alkalmazottját, köztük pilóták tucatjait bocsátották el, jelenleg így mintegy 3300 embert foglalkoztat a vállalat – írja az Új Szó. A legtöbb munkatársat tavaly ősszel küldték el, amikor a hatalmas veszteség miatt csődközeli helyzetbe jutott a társaság. Az elmúlt év első felében a veszteségük elérte az 1,8 milliárd koronát, ami 9 hónap után 2,5 milliárdra nőtt, így elengedhetetlenné vált a leépítés.
A ČSA-nál látott tömeges elbocsátás ugyanakkor nem egyedülálló a régióban, komoly leépítés volt az elmúlt másfél évben, s lesz a közeljövőben a Malévnál is. A magyar légitársaság azt követően, hogy 2008-ban 400 embert küldött el, tavaly nyáron jelezte, hogy 2009-ben további 150 alkalmazottól válik meg, majd a későbbiekben 1000 főre csökkenti az 1300 fölötti létszámot.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.