Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere elmondta: A feltörekvő középvállalati szegmensben (FKV) gyakori, hogy ezeknél a 2-22 milliárd forint éves árbevételű, dinamikus növekedésre képes hazai vállalatoknál a tulajdonos a cég egyedüli vezetője is egyben. Gyakran egyetlen kézben összpontosul tehát minden menedzsment-feladat: egyetlen vezető hozza meg a stratégiai döntéseket, és ugyanez a személy felügyeli a gördülékeny napi működést meghatározó folyamatokat is.

A menedzsment-struktúrát nagyban meghatározza a cégek múltja. A „feltörekvők” között sok az olyan vállalat, amelynek a kisebb cégek, családi vállalkozások szegmenséből sikerült kiemelkednie - az ötletei, piacképes termékei révén. A felelősségek és feladatok megosztása, a korszerű menedzsment-szemlélet azonban ezzel párhuzamosan nem minden cégnél fejlődött ki. Előfordulhat, hogy egy közepes méretű vállalat vezetője nem rendelkezik komoly gazdasági, vagy jogi ismeretekkel, és a szervezetben sincs jelen olyan különálló részleg, amely a fontos jogszabályi változásokat követné, vagy a kiaknázatlan üzleti lehetőségeket – például az adózásban - megfelelően fel tudná mérni.

A piac a Deloitte tapasztalatai szerint változik: máshogy gondolkodnak például azok a középvállalatok, amelyekben jelen van befektetői (külföldi) tőke, de az egész szegmensben egyfajta szemléletváltásnak vagyunk tanúi. Sokan felismerik a nagyvállalati működéshez hasonló cégstruktúra előnyeit és jelentőségét. Ennek oka, hogy a piac a középvállalati szegmenssel szemben is egyre komolyabb elvárásokat támaszt - például a nagyobb transzparenciára, az objektíven mérhető teljesítményre vonatkozóan.

Kihívások az adózás területén

Veszprémi István kiemelte: A Deloitte tapasztalatai szerint a hazai feltörekvő középvállalatokat gyakran inkább adómegtakarítási, mintsem kockázatcsökkentési lehetőségek foglalkoztatják - a működésükben rejlő bizonytalanságok helyett sok vállalat a közvetlen előnyök kihasználására igyekszik koncentrálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy e cégek gazdaságossági megfontolásból ma még szeretik a felmerülő problémákat lehetőleg házon belül megoldani. Ez átmenetileg természetesen költségmegtakarítást jelent, hosszú távon ugyanakkor jelentősen csökkentheti a működés hatékonyságát, sőt, zavarokhoz vezethet.

Konkrét problémákba és kihívásokba a középvállalatok akkor ütközhetnek, amikor komplexebb, bonyolultabb ügyletekhez érnek, például szükségessé válik a külső tőkebevonás, vagy vállalati felvásárlásra kerül sor. A már említett, lehetséges erőforráshiány miatt előfordulhat, hogy e cégek egyes bonyolultabb ügyletek adójogi vonatkozásait nem látják át megfelelően. Előfordulhat az is, hogy a tranzakció létrejön ugyan, ám a vállalat egy-egy hibás döntéssel jelentős adómegtakarítási lehetőségektől esik el.

Problémát jelenthetnek a banki finanszírozással kapcsolatos ügyletek is, mivel a bankok a középvállalati szektor vállalatait (és magát a szektort is) alapvetően kockázatosnak ítélik meg. A cégeknek természetesen arra kell törekedniük, hogy a legmesszebbmenőkig teljesítsék a bankok által támasztott feltételeket, saját kockázataik szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik.

Felmerülhet például, hogy már kihelyezett kölcsön esetében a pénzintézet egy cégcsoport szerkezetének teljes átstrukturálását szeretné elérni annak érdekében, hogy az banki szempontból kevesebb kockázatot hordozzon. Ez azt jelentheti, hogy a bank lehetőleg a hatáskörébe szeretné vonni az adott cégcsoport legjövedelmezőbb társaságát, még akkor is, ha ez a cég eredetileg nem is tartozott volna a banki biztosítékok körébe.

Adózási szempontból egy ilyen drasztikus szerkezetváltás hosszú távú hatásai nehezen becsülhetők meg, így az nem is feltétlenül szolgálja a cég érdekeit. A bank elképzelései az esetek nagy részében persze megvalósulnak, hacsak a cégek nem képesek egy komplex számításokkal, szakmai érvekkel megalapozott kompromisszumos, de számukra adózási szempontból is kedvezőbb megoldás irányába terelni a tárgyalásokat.