Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sérelemdíjat követelhet az, akinek személyiségi jogait - így akár magán- vagy üzleti titkát - megsértik. Az új szabályozás értelmében a sérelemdíj mértékét a bíróság állapítja meg.
A jelenlegi szabályozás szerint az, akinek személyiségi jogait megsértették, egyéb eszközök mellett nem vagyoni kárának megtérítését követelheti – ezen nem vagyoni kár bizonyítása a gyakorlatban sokszor ütközött nehézségekbe, hiszen azt a károsultnak minden esetben be kellett tudni mutatnia, hogy milyen nem vagyoni jellegű hátrányok érték a jogsértés következményeként.
Az új törvény célja az, hogy feloldja a nem vagyoni kártérítésben rejlő, a bírói gyakorlatban is gondot okozó fogalmi ellentmondást, mely abból adódott, hogy a magyar jogban a vagyoni kár pénzben kifejezhető, összegszerűen kimutatható és a kártérítés összege a bekövetkezett vagyoni hátránynak megfelelő, a nem vagyoni kár viszont pénzben nem határozható meg.
E rendelkezés alapján a bíróság azt vizsgálja majd, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése bekövetkezett-e, illetve hogy a jogsértő magatartása, mulasztása felróható volt-e, a sérelemdíjra való jogosultság megállapításának a jogsértésen túli bármely egyéb hátrány bizonyítottsága viszont nem feltétele.A sérelemdíj mértékét a bíróság a konkrét eset körülményeire – különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására – tekintettel állapítja meg, nincsenek tehát előre meghatározott összeghatárok vagy más összehasonlítható számszerűsítési módszer a sérelemdíj összegére.
Az új törvény kimondja, hogy a sérelemdíjra irányuló igényt nem lehet átruházni és öröklése is kizárt, tehát a személyhez fűződő jogok érvényesítése – ahogy korábban is – személyhez kötött.Az igény örökölhetőségének kizártsága termé-szetesen nem jelenti azt, hogy a hozzátartozók kegyeleti jogaikat, mint saját személyiségi jogaikat ne gyakorolhatnák. A sérelemdíj a személyiségi jogok teljeskörére alkalmazandó, így a jó hírnév, magán- vagy üzleti titok, vagy a személyes adatok védelmén túl a szellemi alkotásokra, teljesítményekre is vonatkozik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.