Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Sony szóvivőjének nyilatkozata szerint a 2500 emberrel évi négymillió tévét gyártó vállalat „reális áron” cserél...
A Sony szóvivőjének nyilatkozata szerint a 2500 emberrel évi négymillió tévét gyártó vállalat „reális áron” cserél gazdát. Ezzel a lépéssel tovább folytatódik a Sir Howard Stringer elnök-vezérigazgató által indított átszervezés, amelynek keretében 2008 vége óta 57 gyárából tizenötön adott túl a japán elektronikai cég.
A lépést alapvetően a költségcsökkentés indokolta. A Sony-nak már nem érte meg, hogy tovább sanyargassa beszállítóit, ezért a tevékenység kiszervezése mellett döntött, azonban tíz százalékot a jövőben is megtart.
Préda István, a cégeladásokat szervező MB Partners vezetője szerint a nyomott áron eladott cégeknél gyakori, hogy az eladó megtart egy kisebbségi üzletrészt, hogy továbbra is belelásson a könyvekbe. Ráadásul, ez, a szakmában „butaság elleni biztosításnak” nevezett technika arra is jó, hogy ha a portéka később szárnyalni kezd, az eladó részesedjen a jövőbeni potenciálban, és kevésbé fájjon neki, hogy rossz döntést hozott.
Korábban úgy tűnt, hogy a kisméretű LCD-k gyártásában még lát fantáziát a Sony, most azonban inkább veszteséggel eladja 2005-ben a Seiko Epso-tól vett yasui gyárát is a Kyocerának.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.