Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, munkaügyi jogszabályváltozások között akad több olyan is, amely elsősorban a vállalkozók részéről igényel fokozott odafigyelést a jövőben. A munkaerő-kölcsönzés terén idén december elsejétől változnak a szabályok, a módosításokra főként az uniós jogharmonizáció érdekében volt szükség.
A jövőben a munkaerő-kölcsönzés csak ideiglenes jellegű lehet; az ugyanazon kölcsönbevevő kölcsönzési időtartama legfeljebb öt évig terjedhet. Ennek megállapításánál az azonos alkalmazónál fennállt korábbi kölcsönzés időtartamát is hozzá kell számítani, ha a korábbi kölcsönzés és az új kölcsönzés között nem telt el hat hónap - szól a jogszabály. A kikölcsönzés időtartamáról a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló állapodik meg. A munkaerő-kölcsönzés ideiglenessége nem érinti a kölcsönzés céljából létrejött munkaviszony tartamát, amely továbbra is lehet határozatlan időtartamú.
A korábbi szabályozás szerint kölcsönbeadó csak belföldi székhelyű kft. vagy szövetkezet lehetett. Ez azonban ütközött az uniós jog előírásaival, így decembertől a lehetőséggel az EU valamennyi tagállamának vállalkozásai élhetnek.
A kölcsönszerződés két cége között ezen túl nem születhet olyan megállapodás, amely megtiltja vagy korlátozza a munkavállalót, hogy a kölcsönbe vevő munkáltatójához menjen a kölcsön időszaka után. A változások következtében a jövőben semmisnek tekintendő a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló közötti azon megállapodás, amelynek értelmében a munkavállaló a kölcsönzésért közvetítési díjat köteles fizetni a kölcsönbeadónak. (Korábban csak a kölcsönvevővel létesített munkaviszony esetére szóló közvetítői díj kikötése volt semmis).
A kölcsönvevő cégnek decembertől több figyelmet kell fordítania a tájékoztatásra is. A társaságnak a későbbiekben nemcsak a kölcsönzött munkavállalók létszámáról és foglalkoztatási feltételeiről kötelessége tájékoztatni az üzemi tanácsot, a szakszervezetet, valamint a kölcsönzött munkavállalókat, hanem a betöltetlen álláshelyekről is. (Mindezek betartását a munkaügyi ellenőrök vizsgálják.)
A kikölcsönzött munkavállalót védik azok az előírások, amelyek az azonos pozícióban lévők tekintetében ugyanolyan jogokat biztosítanak a munkabér összegére, a cafeteria elemekre, a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozóan a terhes és szoptató anyáknak, valamint a fiatal munkavállalóknak. Viszont a munkavállaló nem kaphat kevesebb bért ugyanazért a munkáért, mint a kölcsönbe adó cégnél.
Változik a kollektív szerződések bejelentésére vonatkozó kötelezettség is: a jövőben ezt csak elektronikus úton, a kormányzati portálon keresztül teheti meg a vállalkozó; a postai ügyintézés lehetősége megszűnik. Továbbá szigorodnak a szankciók azokkal a cégekkel szemben, amelyek olyan, EU-n kívüli munkavállalókat foglalkoztatnak, akik nem rendelkeznek keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel (munkavállalási engedéllyel vagy az uniós kék kártyával). A szóban forgó társaságok büntetésként sem állami támogatásban nem részesülhetnek, sem közbeszerzési eljáráson nem indulhatnak.
A vállalkozásokat munkaügyi bírsággal sújthatja a hatóság, ha megsérti a munkavállalóval kapcsolatos életkori előírásokat, elmulasztja a foglalkoztatási jogviszony létesítésével kapcsolatos bejelentési kötelezettséget, áthágja a munkabér összegére és kifizetési határidejére vonatkozó kollektív szerződéses vagy jogszabályi rendelkezéseket (kivéve a felszámolási eljárást), illetve a munkaerőt hatósági nyilvántartásba vétel nélkül kölcsönözte ki.
A kis vagy közepes vállalkozásnak minősülő munkavállalókkal szemben azonban megengedőbb az új jogszabály, esetükben ugyanis az első ízben elkövetett jogsértés esetén még nem szabható ki munkaügyi bírság.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.