Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Győri Ipari Parkban csütörtökön felavatták az Audi új projekt- és oktatóközpontját, amely mintegy hárommilliárd forintos befektetéssel valósult meg.
Az egykori, az autókban használt CD- és DVD-lejátszókat gyártó Lite-On üzemének helyén naponta száz munkatársnak nyújthat képzéseket az ötven embert foglalkoztató központ.
Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja az eseményen arra emlékeztetett, hogy a konszern mindig is nagy hangsúlyt fektetett az újdonságokra, a megújulásra, az innovációbiztonságra, aminek zálogai a jól képzett munkatársak, hiszen az ő fejükben születhetnek meg az előrelépéshez szükséges ötletek. Mint mondta: ez a fejlesztés ismét egy, a jövőnek szóló befektetés.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tudásba való befektetés példájaként beszélt a létesítményről. Megemlítette, hogy a 18 éve győri sikertörténetnek számító Audi-gyárban "jól érzékelhetően a folyamatos fejlesztés mellett kötelezték el magukat".
Emlékeztetett arra: a kormányzat elkötelezetett, hogy a képzési rendszert a gazdaság igényeinek irányába mozdítsa el, a diákok pedig minél közelebbről ismerkedhessenek meg a gyártással.
Rozman Richárd, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének személyügyekért felelős tagja megemlítette: a vállalat rendszeresen indít szakmai képzőprogramokat, amelyeken eddig ezernél több szakmunkás végzett, többségük pedig az ő gyárukban dolgozik.
Az Audi az egykori Lite-On 11 ezer 350 négyzetméteres csarnokát használja májustól. A cég már állományban lévő vagy leendő munkatársainak képzésére, illetve mérnöki és projektirodák helyszínéül szolgál az épület, amelyet az Audi Akadémia üzemeltet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.