Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Óvatos optimizmussal tekint a jövő év elé a gyorsjelentését kedden ismertető svéd Volvo. A cég megrendeléseinek száma és a profit is nőtt a harmadik negyedévben, és bár az amerikai és japán megrendelések növekedésére számítanak az európai termelést 10 százalékkal csökkentik.
A szeptemberrel végződött három hónapban az adózott eredmény 3,83 milliárd korona volt az egy évvel korábbi 2,81 milliárd után, az árbevétel 15 százalékkal 73,32 milliárd koronára emelkedett. Az üzemi eredmény 5,77 milliárd koronára nőtt 4,91 milliárdról, miközben a megrendelések 18 százalékkal 59 ezer fölé emelkedtek.
A német Daimler után a világ második legnagyobb teherautó gyártójának vezérigazgatója, Olof Persson hangsúlyozta, hogy bizonytalanok a makrogazdasági kilátások jövőre, különösen Európában. A kontinensen a kereslet várhatóan 10 százalékkal csökkenni fog 2012-ben, ezért ott ennek megfelelően év elején 10 százalékkal visszafogják a termelést. Észak-Amerikában viszont a megrendelések 20 százalékos emelkedésére számítanak az elavult járművek cseréje miatt, Japánban pedig a kettős természeti csapás után lassan magára találó gazdaság növekedése fogja ösztönözni a keresletet.
A társaság keddi közlése szerint a Volvo piaci részesedése 27,1 százalékra nőtt Európában a tavalyi 23,8 százalékról, az Egyesült Államokban 16,1 százalékról 19,1 százalékra bővült.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.