szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?

Ha csupán a magáncégek teljesítményét nézzük, Magyarországnak idén rendkívül dinamikusan kellett volna fejlődnie. Nagyszámú beruházás zajlik az országban, miközben a gyárbezárások, leépítések aránya sokkal kisebb. Persze gazdasági teljesítményünket nemcsak a magáncégek, hanem a közszféra is jelentősen befolyásolja, ezért aligha vonulhat be 2011 a válságból való kilábalás éveként a történelembe.

Az elmúlt hetekben készített gyárkörképeinkből már kiderült, hogy az autóipar hajtja előre a magyar gazdaságot, a beruházások nagy részét német járműipari cégek valósítják meg nálunk. A gépipar mellett dinamikusan fejlődik a napelemek gyártása és az autóiparhoz kötődő gumigyártás is. (Hogy ez mennyire lesz tartós, az más kérdés, hiszen a legfrissebb hírek szerint Magyarország legfőbb exportpiacán, Németországban szeptemberben jelentősen visszaesett az ipari termelés.) Gyárbezárási és gyárnyitási összeállításaink tanúsága szerint ugyanakkor a bútor- és faipar is élénkülőben van. Az elektronikában azonban kevésbé egyértelmű a folyamat: a komáromi Nokia és a székesfehérvári Philips helyzete döntően befolyásolhatja az ágazat összképét. Márpedig mindkét cég inkább elbocsátásokra, mintsem bővítésre készül.

Hírmérleg, régiónként

Észak-Alföld: +15

Nyugat-Dunántúl: +13

Dél-Dunántúl: +11

Dél-Alföld: +8

Közép-Dunántúl: +4

Észak-Magyarország: 0

Központi Régió: -8

(A mutatót úgy készítettük, hogy a gyárnyitások, fejlesztések számából levontuk a leépítések, gyárbezárások számát.)

101:57 - a pozitív bejelentések javára

Eddig elsősorban a beruházások és a leépítések ágazati szerkezetét elemeztük, ezúttal az ország egyes térségeinek helyzetét tekintjük át a gazdasági válság sokadik évében. Összesítésünk szerint az elmúlt másfél évben 57 leépítés, elbocsátás, üzembezárás történt az országban, ezzel szemben 101 esetben valósultak meg bővítések és nagyobb beruházások, létszámfelvételek vagy éppen új gyárak nyitása. E pozitív híreket egyébként csak 2011-re visszamenőleg néztük meg, tehát időben rövidebb periódus alatt érkezett több jó hír a cégek életéből, mint amennyi rossz.

Ugyanakkor ez csak a válság mostani, legutóbbi szakaszára jellemző érték, természetesen a 2007-2008 óta tartó világválságnak jóval több áldozata volt a cégek között is.

Két régió veszített a válság legutolsó szakaszán

Ami a legfrissebben összesített adatainkat illeti, az elmúlt egy-másfél év legnagyobb vesztese a központi régió, azaz Budapest és Pest megye volt, illetve Észak-Magyarország (Nógrád, Heves és Borsod megyék).

A régióhoz nem köthető cégek közül, amelyek azért nagyrészt a központi régióban rendelkeznek székhellyel, tíz cégről vált nyilvánossá, hogy elbocsátásokat hajtanak végre, míg csak négy jelentett be bővítést. A kifejezetten budapesti cégek közül hét inkább leépít, hat bővít csupán. A Pest megyei vállalkozások közül pedig négy zárja be gyárát vagy bocsátja el dolgozóit, miközben csak három bővít. Így a központi régió összesen mínusz nyolcas mérleggel bír: 13 fejlesztésre 21 leépítés jut.

Észak-Magyarország megyéi közül Hevesben két gyárbővítés valósult meg, leépítésről nem érkezett hír innen. Borsodban viszont negatív a mérleg: hat leépítésre négy fejlesztés jut. Nógrádban 2:2 az arány, így a régió összességében „nullszaldós" tehát, nyolc gyárbővítés és nyolc leépítés történt.

A Közép-Dunántúl kezd magához térni

Nem sokkal jobb a helyzet a Közép-Dunántúlon sem: ott plusz négy a szaldó: Fejérben, Veszprémben és Komárom-Esztergom megyében néggyel több a fejlesztés csupán, mint a leépítés, és itt működik két olyan óriáscég, a komáromi Nokia és az esztergomi Suzuki, amelyek a válságot igencsak megsínylették. Ugyanakkor a régió igen dinamikus: 18 bővítés történt a 14 bezárás, elbocsátás mellett, tehát nem bénultságról van szó, mint például Nógrádban, ahonnan alig érkeznek hírek az ottani cégekről.

A két legpozitívabb régió

A legnagyobb beruházások közül kettő is a nyugat-dunántúli régióban történik (Audi, Opel), így az itteni pozitív szaldó tovább javulna, ha nemcsak az új gyárak számát összesítenénk, hanem a beruházások nagyságendjét is figyelembe vennénk. Ám így is impozáns a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéket tömörítő régió mutatója: 18 új gyárra és fejlesztésre csak 5 bezárás és leépítés jut (+13-as mutató). Kiemelkedik Győr-Moson-Sopron megye: itt nemcsak az Audi épít új gyárat, összesen tíz új fejlesztés valósul meg, két gyárbezárás mellett.

Gyártósor a győri Audiban
©

Ehhez hasonló sajátos módon az Észak-Alföld helyzete, igaz, itt kisebb beruházásokról van általában szó: húsz fejlesztésre csak 5 negatív hír jutott, vagyis itt +15-ös a mutató, a jó hírek javára. Különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll jól: 10:2 a fejlesztések-leépítések aránya, akárcsak Győr-Moson-Sopron megyében. Igaz, ebben benne van egy egyelőre csak tervbe vett fejlesztés is: az ukrán acélipari csoport, a Vorskla várható acélipari komplexuma a határ menti Fényeslitkén. Mindemellett a Dél-Dunántúl is viszonylag jól teljesít: itt tizeneggyel több jó hír érkezett, mint rossz, a rosszak közül azonban az Elcoteq csődje viszont komoly problémákat okozott Pécs környékén.

Összesítés megyénként

Ezek után nézzük a megyéket! Mindegyikben összesítettük az elérhető adatok alapján a cégfejlesztéseket és leépítéseket. A megyék neve után zárójelben az új gyárak és beruházások száma áll, amelyből levonjuk a gyárbezárások, leépítések számát.) Ezután felsoroljuk az egyes beruházásokat, a pozitív és a negatív híreket egyaránt felsorolva.

RÉGIÓHOZ NEM KÖTHETŐ CÉGEK (4-14)
(Pénzintézetek, gyógyszer- és más kereskedők, szállítmányozók, posta.)

Létszámfelvétel, fejlesztés (4)
Tesco – létszámbővítés
Praktiker – létszámbővítés
OTP – létszámbővítés
Takarékbank – létszámbővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (14)
AXA – várható elbocsátás
Banco Popolare – kivonul Magyarországról 
Budapest Bank – elbocsátás
CIB Bank – elbocsátás
Electro World – csődközeli helyzet
Erste Bank – ellentmondásos hírek
FHB – elbocsátás
K&H Bank – elbocsátás
Magyar Posta – elbocsátás
Novartis – elbocsátás
Pfizer – elbocsátás
Bayer – elbocsátás
Raiffeisen – elbocsátás
Rail Cargo Hungaria – elbocsátás

BUDAPEST (6-7)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (9)
Budapest – GE – új bemutatóközpont, gyárbővítés
Budapest – Flextronics – gyárbővítés
Budapest – Ericsson Magyarország – létszámbővítés
Budapest – Bosch – új központ
Budapest – Getronics – létszámbővítés
Budapest – Festo – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (7)
TV2 – elbocsátás
MTVA (közszolgálati média) – elbocsátás
Népszabadság – elbocsátás
Magyar Hírlap – elbocsátás
Rádió Café – adásszünet
Neumann International – anyacég csődje
Láng Gépgyár (Budapest) – bezárás

PEST MEGYE (3-4)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (3)
Budakalász – Príma-Pék – új üzem
Maglód – SCH-Ózon Kft. – új gyár
Gödöllő – Human Bioplazma – új gyár
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (4)
Vác – GE – gyárbezárás
Gödöllő – Sony – gyárbezárás
Ócsa – FÉG Konvektorgyár – felszámolás
Nagykőrös – Sanshin – elbocsátás

BÁCS-KISKUN (3-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (3)
Kecskemét – Mercedes – új gyár
Kecskemét – Duvenbeck – új logisztikai központ
Kiskunfélegyháza – Ovit Zrt. – új gépgyár (felszámolt Ganz-Röck gyár bérlése)
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Kiskunfélegyháza – TE Ganz-Röck – felszámolás, majd újraindulás: Ovit Zrt.

BARANYA (6-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (6)
Bóly – Pikker Kft. – új húsüzem
Királyegyháza – Lafarge-Strabag – új cementgyár
Komló – Solar Energy Systems – napelemgyár
Mohács – Pannónia Ehanol Zrt. – új gyár
Pécs – Flextronics – új gyár
Pécs – Strauss Metál – gyárbővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Pécs – Elcoteq – csőd

BÉKÉS (4-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Békéscsaba – Dolcetta – fejlesztés
Békéscsaba – Linamar – bővítés
Békéscsaba – Hirschmann Car Communication – bővítés
Szarvas – Gallicoop, Aufwind Schmack Első Biogáz Kft. – biogázerőmű
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Békéscsaba – Almex ’96 Kft. – elbocsátás, bezárás

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN (4-6)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Kazincbarcika/Berente – BorsodChem – bővítés
Miskolc – Bosch – új gyár
Mezőkövesd – Modine Manufacturing – bővítés
Tiszaújváros – Jabil – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (6)
Berente – AES – erőmű leállítása
Hollóháza – Hollóházi Porcelán Manufaktúra – fizetésképtelenség
Kazincbarcika – BC Ablakprofil Kft. – gyárbezárás
Miskolc – Holcim – fenyegetés a bezárással
Tiszapalkonya – AES – erőmű leállítása
Tiszaújváros – AkzoNobel – gyárbezárás

CSONGRÁD (4-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Makó – Váll-Ker Kft. – új üzem
Makó - Fragflav – új gyár
Mórahalom – Ipari és Kommunális Gépjármű Kft. – új gyár
Szeged – EDF-Démász: Zöldforrás Energia Kft. – biogázerőmű
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Mórahalom – Mórakert TÉSZ (Termelői Értékesítő Szervezet) – felszámolás

FEJÉR (8-6)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (8)
Mór – FHL Björn Hungary Kft. – bővítés
Székesfehérvár – Jüllich Glas – napelemgyár
Székesfehérvár – Emerson Process Management – gyárbővítés
Székesfehérvár – Grundfos – fejlesztés
Székesfehérvár – Extruform-Karsai Műanyagipari Zrt. – bpvítés
Székesfehérvár – Visteon Autopal – bővítés
Székesfehérvár – Videoton - korszerűsítés
Rácalmás – Hankook – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (6)
Székesfehérvár – Praktiker – áruházak összevonása
Székesfehérvár – Philips – kiszervezés miatt leépítés várható
Székesfehérvár – Alcoa-Köfém – elbocsátás
Mór – Dräxlmaier – elbocsátás
Mór – Flextronics Automotive Kft. – elbocsátás
Peremarton – Peremartoni Fertilizers Kft. – termelés szüneteltetése

GYŐR-MOSON-SOPRON (10-2)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (9)
Abda – Fliegl Abda Gépgyártó Kft. – bővítés
Csorna – EcoSolifer – új napelemgyár
Győr - Nemak – bővítés
Győr – Alteo – bővítés
Győr – Audi – bővítés, új központ
Győr – Leier – új gyár
Győr – Melecs – új gyár
Mosonmagyaróvár – SMR – új gyár
Sopron – Alteo – bővítés
Sopron – Sopron Bank – létszámbővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (2)
Abda – Penta-csoport, Kaiser-Food – gyárbezárás
Mosonmagyaróvár – Penta-csoport, Kaiser-Food – gyárbezárás

HAJDÚ-BIHAR (5-2)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (5)
Berettyóújfalu – Mezeivill Kft. – gyárbővítés
Berettyóújfalu – Orient Solar – napelemgyár
Debrecen – napelempark
Debrecen – Xanga – új logisztikai központ
Debrecen – RR Donnelley – nyomdabővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (2)
Hajdúböszörmény – GE – leépítés
Debrecen – Penta-csoport, Debreceni Csoport Húsipari Kft. – gyárbezárás

HEVES (2-0)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (2)
Gyöngyös – B. Braun Medical Kft. – bővítés
Hatvan – Bosch – bővítés

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK (5-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Szolnok – Derula Kft. – bővítés
Szolnok – Stadler – bővítés
Szolnok – China BBCA Group – új citromsavgyár
Szolnok – Lospiti Kft. – új szálloda
Jászárokszállás – Rosenberger – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Szolnok – Jászkun Volán – elbocsátás

KOMÁROM-ESZTERGOM (5-5)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (5)
Esztergom – Kirchhoff – bővítés
Lábatlan – papírgyár újraindul?
Tatabánya – Mivisa – új gyár
Tatabánya – Grundfos – fejlesztés
Tatabánya – Samsung Chemical – új gyár
Bezárás, elbocsátás (4)
Komárom – Nokia – elbocsátások
Komárom – Savcor Komárom Réteggyártó Kft. – felszámolás
Tata – Helkama Forste – felszámolás
Esztergom – Ryowa – elbocsátás
Tatabánya – Otto Fuchs Hungary – elbocsátás

NÓGRÁD (2-2)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (2)
Bátonyterenye – Borítékonline.hu – új gyár
Salgótarján – Geneva Invest – öblösüveggyár újraindítása
Bezárás, elbocsátás (2)
Rétság – TDK – gyárbezárás
Balassagyarmat – bútorgyári utódcégek felszámolása

SOMOGY (4-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (3)
Balatonfenyves – Előny Kft. – tervezett kikötőberuházás
Kaposvár – Cabero – új gyár
Marcali – Videoton – bővítés
Segesd – Eko-Tur Kft. – új üzem
Bezárás, elbocsátás (1)
Kaposvár – NABI – elbocsátás

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG (10-2)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (10)
Csenger – Josef Seibel – új gyár
Fényeslitke – Vorskla – tervezett új gyár
Kisvárda – GE – fejlesztés
Kisvárda – Master Good – bővítés
Nyírbátor – Diehl – új gyár
Nyírbátor – Farmol Hungary – új gyár
Nyíregyháza – ContiTech – tervezett új üzem
Nyíregyháza – Lego – bővítés
Nyíregyháza - Eissmann Automotive Hungária – bővítés
Vásárosnamény – Berwin – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (2)
Vásárosnamény – Interspan – gyárbezárás
Fehérgyarmat – Fevill Electric – gyárbezárás

TOLNA (3-0)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (3)
Paks – Robolution Kft. – új létesítmény
Szekszárd – Samsonite – gyárbővítés
Szekszárd – QSCH – bővítés

VAS (4-1)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Bük – Nestlé – új üzem
Sárvár – Flextronics – új motorkerékpár-gyártás
Szentgotthárd – Allison Transmission – bővítés
Szentgotthárd – Opel – bővítés
Bezárás, elbocsátás, felszámolás (1)
Falco – bezárással fenyegetés, mert nem engedik a bővítést
Bükfürdő – Birdland golfcentrum – felszámolás

VESZPRÉM (5-3)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (5)
Ajka – Kókai Tömítéstechnikai Kft. – bővítés
Devecser – Leier – bővítés
Herend – Árkossy Bútor Kft. – bővítés
Veszprém - Continental Teves – gyárbővítés – autóipar
Zalahaláp – Bakonyerdő Zrt. – parkettaüzem bővítése
Bezárás, elbocsátás, leépítés, leégett gyár (3)
Veszprém - Videoton Ipari Park, Wolters Hungária Kft. – leégett gyár
Balatonvilágos – Traubi Hungária – felszámolási kezdeményezés
Balatonfűzfő – lőporgyár – felszámolás

ZALA (4-2)
Gyárnyitás, fejlesztés, létszámbővítés (4)
Keszthely – Coco House Kft. – új üzem
Nagykanizsa – Ureta Hungria – fejlesztés
Pacsa – Zalai Baromfifeldolgozó – bővítés
Zalaegerszeg – Sitform Bútorgyár – gyárbővítés
Bezárás, elbocsátás (2)
Zalaegerszeg – GE – elbocsátás
Nagykanizsa – GE – elbocsátás

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szegő Iván Miklós Vállalkozás

Padlógázzal bővítenek a hazai autóipari multik

Az elmúlt hetekben a hvg.hu körképet készített a hazai gyárbezárásokról, amelyek elsősorban a nehezebb helyzetben lévő kelet-magyarországi területeket érinti súlyosabban. Most összeszedtük az új gyárakat, illetve azokat a gyártócégeket, amelyek jelentősebben bővítették gárdájukat. Az új gyárak nagy száma miatt összeállításunkat két részre tagoltuk, először a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzóágazatát, az autóipart és a hozzá kapcsolódó területeket - például a gumiipart - tekintjük át.

Szegő Iván Miklós Vállalkozás

Gyárbezárási körkép: egy megye úszta csak meg

Északnyugat-Dunántúl kivételével ismét egyre több a gyárbezárás Magyarországon, ami azt jelzi, hogy még nem vagyunk túl a gazdasági válságon, illetve komoly problémák vannak a magyar ipar földrajzi szerkezetével. Miközben a munkanélküliség Kelet-Magyarországon óriási gondot jelent, a nyugati régióban időnként kínzó munkaerőhiány lép fel, és szinte az iskolapadból rángatják ki a szakképzett tanulókat.

Különleges mozgású, rejtélyes hatbolygós rendszert fedeztek fel a csillagászok

Különleges mozgású, rejtélyes hatbolygós rendszert fedeztek fel a csillagászok

Blokkolja az olasz hatóság a gyerekeknek a TikTokot, miután meghalt egy 10 éves lány

Blokkolja az olasz hatóság a gyerekeknek a TikTokot, miután meghalt egy 10 éves lány

Csalásra is képes volt, csak hogy vakcinához jusson egy kanadai mogul

Csalásra is képes volt, csak hogy vakcinához jusson egy kanadai mogul