Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővülhet az idén az agrárhitelezés, miután a válság a mezőgazdasági cégeket kevésbé érintette, termékeikre a kereslet viszonylag stabil maradt, és a támogatási rendszer sem változott nagymértékben, emellett az idén a terméshozamok jobbak, az árak kedvezőbbek, ami ugyan szűkíti a hiteligényeket, de javítja a hitelnyújtási feltételeket - írta a Világgazdaság kedden.
A lapnak Csürke József, a Budapest Bank vállalati hitelezési vezetője elmondta, hogy az exportra termelő mezőgazdasági cégekre a devizaárfolyamok alakulása kedvező hatással volt, így náluk már a növekedés jelei is megfigyelhetők.
Az ágazatban a szakember a hagyományos szántóföldi növénytermesztésben, valamint egyes öntözött szántóföldi zöldségkultúrákban látja a legnagyobb bővülési lehetőségeket. Az állattenyésztés esetében árnyaltabb a kép: a szarvasmarha-tenyésztésben - mind a múlt évhez képest kiegyenlítettebbé vált tejtermelésben, mind az erős külföldi keresletnek örvendő húságazatban - egyértelműen kedvezőbbek a hitelezési feltételek, ugyanakkor az abrakfogyasztó ágazatok (baromfi, sertés) hitelezhetősége - a rendkívül magas takarmányárak okán - romlott - írta a lap.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök.
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?
Az amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok új vámjait.