Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tavalyelőtt egy százalékkal nőtt a világ - Kínát leszámítva - száz legnagyobb fegyvergyártó cégének értékesítése fegyverből és katonai szolgáltatásból, és így a globális forgalom 411 milliárd dollárt ért el - derül ki a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn közzétett éves jelentéséből.
A 2009-es növekedés még hétszázalékos volt. Susan Jackson, a SIPRI fegyveripari szakértője elmondta: az egyszázalékos növekedési adat arra utal, hogy a nagy gyártókat nem érintette úgy a pénzügyi válság, mint a gazdaság többi szektorát.
A fegyverkereskedelemből befolyó összegből leginkább 44 amerikai cég részesült (az összforgalom csaknem 60 százalékos arányával), mivel az Egyesült Államok kormánya továbbra is folyamatos keresletet jelentett. A 44 közül hét közte van a tíz legnagyobbnak, a maradék három pedig a brit BAE System (amely a 100 közül a második), a német-francia EADS és az olasz Finmeccanica. A világ legnagyobb fegyverértékesítője még mindig a Lockheed Martin 35,7 milliárd (2009-ben 33,4 milliárd) dolláros forgalommal.
A legnagyobb száz között csökkent az európaiak száma: míg 2009-ben 33-an voltak, 2010-ben már csak 30-an, az összértékesítésből 29 százalékkal részesülvén, ami 119 milliárd dollár (2009-ben 120 milliárd volt).
A katonai szolgáltatások piaca - amelybe beletartozik a fegyverrendszerek megvásárlását követő szolgáltatások, a leszállítás, a későbbi mozgatás, a karbantartás, a személyzet kiképzése - folyamatosan bővül, és a legnagyobb 100 cég között nem kevesebb, mint 20 olyan van, amelynek ilyen szolgáltatás a fő profilja.
Több cég megszerzett kisebbeket, és ezáltal tudta növelni értékesítését tavalyelőtt.
Az afganisztáni és az iraki háborúknak együtt csekély hatásuk volt a fegyvereladási forgalomra, mert bár az afganisztáni erők létszámát növelték abban az évben, Irakból elkezdtek kivonulni az amerikai erők.
A SIPRI top százas rangsorában nem szerepelnek kínai vállalatok, mivel "nem állnak rendelkezésre kellően pontos és összehasonlítható adatok" a gyártókról - mondta még a 2009-es statisztikáról szóló, tavalyi jelentés kiadásakor Jackson. Ugyanakkor elismerte, hogy sok gyártó elég jelentős lenne ahhoz, hogy felkerüljön a listára.
A SIPRI 2001 óta évente kiad egy olyan jelentést is, amely a fegyverekre költött állami kiadásokról szól. A tavaly áprilisban kiadott jelentés szerint 2010-ben a világ országai 1.630 milliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek fegyverekre, vagyis a növekedés 1,3 százalékos volt 2009-hez képes.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.