Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Demján Sándor a Kínából érkező turizmus felé fordul, legalábbis erre utal, hogy többségi tulajdont szerzett a Kína-specialista Atlasz World Travel utazási irodában.
A Demján-csoport többségi tulajdonába kerül az Atlasz World Travel Kft. Demján Sándor elmondta, a most tulajdonába került vállalkozás immár 10 éve együttműködik Kína legnagyobb turisztikai holdingjával, a China International Travel Service (CITS) céggel, amellyel ugyanakkor most közös vállalatot is létrehoznak - írja a Napi Gazdaság Online.
Az Európa 6 országában 8 vállalatot működtető CITS tavalyi árbevétele elérte a 2 milliárd eurót - legnagyobb utaztatói poziciói mellett Kína szerte duty free jogokkal bír, emellett az építőiparban is érdekelt - az utazási szolgáltatásokból az idén 130 millió euró bevételt remél a cég.
A kínai fél 2015-ig évente 50 ezer kínai régiónkba utaztatását tervezi - jelenleg 8 ezer vízumot adnak ki kínai polgároknak évente.
A kínai fél felvetette, hogy saját eszköztárával igyekszik újra megteremteni a Budapest és kínai nagyvárosok közötti közvetlen légi összeköttetést, amely a Malév csődje miatt a Peking-Budapest járat felfüggesztéséről döntő Hainan Airlines lépése után jelenleg hiányzik.
A Demján Sándor által megvásárolt társaság legutóbbi nyilvános adatai szerint 2010-ben 306 millió forint árbevétel mellett 8,2 millió forint adózott eredményt hozott össze, a megelőző két évben viszont veszteséggel működött: 2009-ben 28,5, egy évvel korábban pedig 41,5 millió forint volt a bukta 381, illetve 618 milliós nettó árbevétel mellett.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!