szerző:
MTI

Négy darab FLIRT típusú villamos motorvonat szállítására írt alá szerződést Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Eberfurti Vasút (GYSEV) Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a svájci központú Stadler Rail csoport magyarországi országigazgatója csütörtökön, Budapesten.

Dunai Zoltán elmondta: a négy motorvonat szállítására szóló szerződés összértéke 20,3 millió euró, az első vonatot 2014 elején, míg az utolsót 2014 közepéig adják át a GYSEV-nek.

Az új vonatok kocsiszekrényeit Szolnokon gyártják, a járművek jelentős magyar beszállítói hányadot tartalmaznak majd. A járműgyártási piac kedvező alakulása esetén összeszerelő üzemet is telepítenének Szolnokra, ez a terv döntés alatt áll, de elképzelhető, hogy már a GYSEV-nek szánt szerelvényeket is itt állítják össze - tette hozzá.

Dávid Ilona hangsúlyozta: több mint fél éve elkészült a GYSEV Zrt. által üzemeltetett Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonal teljes rekonstrukciója, az új járművek is ezen a vonalon fognak közlekedni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Lehet, hogy ez már a kiégés? 10 jel, amiből most kiderítheti!

Lehet, hogy ez már a kiégés? 10 jel, amiből most kiderítheti!

Megnyugodhat, semmi gond a magyar ivóvízzel

Megnyugodhat, semmi gond a magyar ivóvízzel

Kiszámlázta Észak-Korea a börtönben kómába esett amerikai diák ápolását

Kiszámlázta Észak-Korea a börtönben kómába esett amerikai diák ápolását

Hetekre lezárják az egyik futópályát Ferihegyen, de jó okkal: még biztonságosabbá teszik a repülést

Hetekre lezárják az egyik futópályát Ferihegyen, de jó okkal: még biztonságosabbá teszik a repülést

Hivatalosan is Rami Malek lesz a következő James Bond főgonosza

Hivatalosan is Rami Malek lesz a következő James Bond főgonosza