EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Dalmáciában ismét megindulnak a buldózerek, a horvát építőipari minisztérium lebontat 300, engedély nélkül épített házat a Kornati Nemzeti Parkban – a tulajdonosok között magyarok is lehetnek.
Ismét lajstromba vett a horvát építőipari minisztérium a tengerparton 300 olyan ingatlant, amelyet engedély nélkül, vagy nem a kiadott engedélynek megfelelően építettek, így két-három héten belül újra bontatnak a Kornati Nemzeti Parkban – a tulajdonosok között magyarok is lehetnek. Az ingatlanközvetítő irodák már évekkel ezelőtt figyelmeztették az érdeklődő magyarokat, hogy az itt eladó házakat valószínűleg engedély nélkül építették, ezt azonban sokan nem vették komolyan, és vásároltak, hiszen meglehetősen általános gyakorlatnak számított.
A bontási döntések alapjául az a felmérés szolgál, amelynek során összevetették a területről 2001-ben, 2006-ban és 2012-ben készült légi felvételeket, hogy megállapítsák, az adriai szigeteken lévő 808 objektum közül melyekre nem adtak ki építési engedélyt.
Az illegális objektumok között van a Marina Hramina 2, a népszerű jachtkikötő, a parkban található legnagyobb létesítmény. Erre ugyan kaptak engedélyt a vállalkozók, sokkal nagyobbat építettek azonban a folyamodványukban feltüntetettnél - írta Napi Gazdaság Online a Croatian Times alapján. A szakértők szerint az, hogy az ellenőrzött ingatlanok közel fele engedély nélkül épült, nagyjából megfelel az országos átlagnak, tehát valójában nem igazán kirívó törvénysértésről van szó.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.