Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégeljárási törvény módosítása tette lehetővé azt, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) céginformációs szolgálata hétfőtől ellenőrizze a cégek adatait. A részleteket rendeletben szabályozta a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A törvény és a rendelet is a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A KIM céginformációs szolgálata a cégbejegyzési - és változásbejegyzési - kérelmek informatikai ellenőrzése során, azzal egyidejűleg ellenőrizheti a rendeletben felsorolt adatokat. Így például a székhely, és a tagok - tulajdonosok - adatait vizsgálja.
A szolgálat másik lehetősége, hogy az űrlapon beadott kérelmek egyes rovatait vizsgálva, az azokban szereplő adatokat is ellenőrizheti. Például a telephelynél és a lakcímnél megvizsgálja az irányítószámot, a tulajdonosok és a képviselők adószámainál pedig azt ellenőrzi, hogy azok a képzésükre előírt szabályokat követik-e.
Amennyiben a céginformációs szolgálat hibát észlel az űrlap adataiban, azt a hiba megjelölésével visszaküldi a cég jogi képviselőjének.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.