Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Dunántúli régióban (az összes dunántúli megye) költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP kártya) augusztusban. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát.
A Budapestet és Pest megyét is magába foglaló Közép-Magyarországi régióban költötték az összes SZÉP kártyáról kifizetett összeg mintegy egynegyedét. Érdekesség, hogy míg ebben a régióban a szálláshely zsebről történő költések csak 12 százalékát jelentik az összes fizetésnek, addig ugyanez az arány a Balatont is magába foglaló Dunántúlon 68 százalék – közölte az OTP Pénztárszolgáltató. Vagyis látható, hogy a nyári szezonban a kiemelt turisztikai régiókban költöttek a legtöbbet a szálláshelyi alszámláról.
"A nyári hónapokban 84százalékkal emelkedett a SZÉP kártyás tranzakciók száma" – mondta az elmúlt három hónapról Róth Lajos az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.
A SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató által kibocsátott kártyákra feltöltött összegek mintegy 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, és a kártyabirtokosok száma is meghaladta az 500 ezret.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.