Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Tíz százalékos növekedésre számít a Rába elnök-vezérigazgatója. A korábbi, közel 60 milliárdos árbevétel a válság hatására csaknem megfeleződött, de az Európai piacon újra jól teljesít a cég.
Tíz százalék körüli növekedéssel számol az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. – közölte egy hétfői győri előadásában Pintér István elnök-vezérigazgató.
Elmondta, a korábbi, közel 60 milliárdos árbevétel "a válság hatására csaknem megfeleződött", amit az elmúlt években 10 százalék fölötti növekedés követett.
"Ha a világ nem omlik össze az év hátralévő részében, akkor ez az ütem megmarad 2012-ben is" – fogalmazott.
A Rába Nyrt. 2011-re vonatkozó éves jelentése szerint a holding nettó árbevétele 35,77-ről 39,379 milliárd forintra emelkedett, adózás utáni eredménye mínusz 859 millióról 455 milliós pozitívumba fordult, miközben a mérlegfőösszeg 32,042 milliárdról 35,777 milliárdra emelkedett.
Az elnök-vezérigazgató sikeresnek nevezte az átpozícionálást, amelynek értelmében a cég fő piaca Európa lett, itt a társaság gyakorlatilag visszatért a válság előtti értékesítési szintre. Ez nem mondható el viszont a teljes forgalom 95 százalékát kitevő három fő piac közül a másik kettőről, Amerikáról és a FÁK-országokról.
A gazdasági válság kitörését megelőzően, valamint a Mercedes-beruházás indulása előtt is a hazai GDP mintegy tizedét adta a járműipar – jegyezte meg a szektor fontosságára utalva az elnök-vezérigazgató.
Pintér István kitért arra is: a néhány éve végrehajtott portfoliótisztítás és vevőre fókuszálás eredményeként legnagyobb, futómű-üzletágukban 300-400-ról egy tucatra csökkent a vevőik száma, miközben a forgalmat megduplázták.
Az autóbuszalváz-fejlesztésről Pintér István úgy nyilatkozott: ezt "régi magyar szerelemként" tartotta meg a Rába, miközben áttekinti, hogy a jármű üzletágban milyen további termékekre lehet igény a hazai piacon.
"Ebben a folyamatban még nem jutottunk el a konklúzióhoz" – fogalmazott az elnök vezérigazgató. Szavai szerint a társaság annak köszönhetően engedhet meg magának nagyobb fejlesztési programokat, hogy az elmúlt években az árbevétel "kergetéséről” átállt a profitgenerálásra.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.