Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A brit European Aviation lízingcégtől érkeznek majd a Sólyom Airways első gépei – közölte az airportal.hu.
Hat Boeing 737-500-ast ad bérbe a Sólyom Airwaysnek a brit European Aviation lízingcég – derült ki az airportal.hu szerint a társaság által kiadott közleményből.
A cég – amelynek vezérigazgatója, Paul Stoddart a Minardi Forma–1-es csapatnak volt a korábbi tulajdonosa – az idézett közlemény szerint több évre írt alá szerződést a Sólyom Hungarian Airways Kft.-vel.
A European Aviation szeptember végéig folyamatosan adja át a repülőgépeket a Sólyom Airwaysnek. “Nagy örömömre szolgál, hogy a Sólyom Airwaysszel dolgozhatok együtt, és hogy újra magyarországi vállalattal köthettem üzletet, az országhoz nagyon jó emlékeim kötődnek” – idézte a közlemény Paul Stoddartot.
“Örömmel dolgoztam együtt Vágó Józseffel, és sok sikert kívánok neki és professzionális csapatának. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar utazóközönséget és más országok légiutasait is örömmel tölti el, amikor látják majd, hogy ismét egy hagyományos légitársaság jön létre Magyarországon” – tette hozzá a European Aviation vezére.
A lízingcég honlapja szerint jelenleg három Boeing 737-500-as repülőgépet kínál ügyfeleinek – tette hozzá az airportal.hu. Az eladásra vagy bérbeadásra kínált három repülőgép nem régiben estett át egy teljes karbantartáson és műszaki felülvizsgálaton. A Boeingeken VIP utasok szállítására alkalmas belső teret alakíthatnak ki. A gépek a European Skybus Ltd. tulajdonát képezik, és jelenleg Bournemouth repülőterén állnak.
A Sólyom Airways múlt szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a légitársaság Boeing 737-500-as repülőgépei 110 üléses – 12 business és 98 turista – konfigurációban fognak repülni – tette hozzá a beszámoló.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.