Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egy magyar vállalat is részt vehet abban a projektben, amelynek keretében 4 milliárd euróért szállíthat személyvonatokat Dél-Afrikába a francia Alstom, az ügylet a nemzetközi vasúti közlekedés történelmének egyik legnagyobb értékű projektje.
Saját történelmének legnagyobb, a nemzetközi vasúti közlekedés történelmének pedig egyik legjelentősebb értékű projektjét nyerte el az Alstom. Az új budapesti metrókat is gyártó francia gépipari csoport 600 személyvonatot, azaz 3600 vasúti kocsit szállíthat a dél-afrikai PRASA közlekedési vállalat számára, összesen 4 milliárd euró értékben. „E nagy jelentőségű projektben részt vehet az Alstom budapesti Közlekedési Informatikai Megoldások részlegének szoftver tesztelési központja is, amely az új járművek vonatvezérlő rendszer szoftvereinek (TCMS) tesztelését végezheti” – tette hozzá Deák László, az Alstom Hungária Zrt elnök-vezérigazgatója. A kiemelkedő volumenű megbízás teljesítésére, amelyben a vállalati budapesti mérnökközpontja is részt vehet, az Alstom gyártóüzemet épít Dél-Afrikában, ahol közvetlenül 1500, alvállalkozókon keresztül pedig további 33 ezer munkavállalónak biztosít munkalehetőséget.
Ez a know-how transzfer és a ráépülő alvállalkozói kör kiépítése lehetővé teszi, hogy a projekt értékének több mint 65 százaléka a megrendelő országban maradjon, csakúgy mint az Alstom által a magyarországi vasútfejlesztési projektekre kidolgozott pályázati modell megvalósulása esetén.
Mit is szállíthatnak? |
A megbízás keretében az Alstom a helyi igényeknek megfelelő X’Trapolis Mega típusú személyvonatokat gyárt majd. A Dél-Afrikában szabványos 1067 mm-es nyomtávon futó vonatok utazósebessége 120 km/óra lesz, amely a későbbiekben 160 km/órára növelhető. Az egyenként 6 kocsiból álló szerelvények 1300 utas utazását biztosítják majd. Az új, egyterű, 95 százalékban újrahasznosítható anyagokból gyártott szerelvények légkondicionáltak lesznek, utasterük pedig modern fedélzeti információs rendszerrel lesz felszerelve, mindemellett pedig WI-FI alapú internet hozzáférést biztosít majd az utasoknak. Az első új szerelvényt 2015-ben állítják forgalomba, de a gyártás 2025-ig tart. Az Alstom mindemellett 2033-ig, azaz a gyártás megkezdésétől számított 18 évig biztosítja a szerelvények karbantartását és alkatrészellátását. |
Dél-Afrika Vasúti Személyszállítási Ügynökség, a PRASA (Passenger, Rail Agency South Africa) a következő 20 év során 9 milliárd eurót (mintegy 2700 milliárd forintot) fordít egy 1200 elektromos motorvonat szerelvényből, azaz 7224 kocsiból álló új vasúti járműpark kialakítására. A vonatok Pretoria, Johannesburg, Fokváros és Durban elöregedett vasúti járműveit váltják majd fel. A PRASA e nagyszabású közlekedésfejlesztési program részeként hirdetett nemzetközi közbeszerzési pályázatot, az első 600 szerelvény, azaz 3600 kocsi legyártására.
A pályázatot 4 milliárd eurós (hozzávetőleg 1200 milliárd forintos) ajánlatával, egy nagy kínai gyártót megelőzve nyerte el az Alstom vezette Gibela konzorcium. Az Alstom sikerének hátterében az áll, hogy a cég vállalta azt, hogy a projekt teljesítése érdekében Dél-Afrikába telepíti a szükséges gyártókapacitást, létrehoz egy műszaki tervezőközpontot, valamint egy képzési centrumot is. A létesítmények építését 2014-ben kezdi el az Alstom. A helyi gyártás, az 1500 új munkahely és a 10 év futamidejű projektbe bevonni tervezett alvállalkozók munkája és a másodlagos foglalkoztatás révén, a megrendelés értékének 65 százaléka Dél-Afrikában realizálódik majd.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.