Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A K&H Bankcsoport 16,2 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2013 első kilenc hónapjában, ami 10,5 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában, a harmadik negyedévi nyereség 9,1 milliárd forint volt - közölte a hitelintézet hétfőn.
Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója az eredményeket ismertető budapesti sajtótájékoztatón a jó teljesítményt a növekvő üzleti volumennel, a szigorú költséggazdálkodással és a stabil hitelezési veszteségekkel, továbbá egyszeri pozitív tételekkel magyarázta.
Elmondta, hogy a harmadik negyedévben a piaci folyamatokkal összhangban a K&H-nál is enyhén emelkedett a nem teljesítő hitelek aránya, elsősorban a lakossági hiteleknél. A vezérigazgató az árfolyamgát kiterjesztését jó intézkedésnek nevezte. Hozzátette, hogy a K&H-nál ebben a programban jelenleg a jogosultak 43 százaléka vesz részt, és úgy vélte a program kiterjesztésével 60 százalékra nőhet ez az arány.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.