Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az esztergomi Kirchhoff Hungária Autóalkatrész Gyártó Kft. több mint 2,5 milliárd forintért hajtott végre beruházásokat, ezáltal 34 fővel növelte a munkavállalók létszámát és bővítette gyártókapacitását – közölték a most lezárult projektről.
A fejlesztéseket közel 300 millió forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi-terv keretében.
A beruházás keretében 3 ezer négyzetméterrel bővült a 6 ezer négyzetméteres hegesztőüzem, 2,5 ezer négyzetméterrel a 2,3 ezer négyzetméteres présüzem, és a megnövekedett létszám miatt az irodahelyiségek területét is bővítették 200 négyzetméterrel.
Az üzembővítéssel párhuzamosan új gyártóberendezéseket is beszereztek a cégnél, illetve információtechnológiai újításokat valósítottak meg.
A fejlesztéseket, illetve a gyár bővítését a megrendelések számának növekedése tette szükségessé, miután a kft. a 2011-2015-ig tartó időszakra hét újabb autógyártótól kapott megrendelést.
A Kirchhoff eredetileg a magyar Suzuki beszállítójaként telepedett le az országban, majd a gazdasági válság miatt arra kényszerült, hogy további megrendelőkkel keresse a kapcsolatot. A cég partnerei között van a Suzuki mellett a Skoda, a PSA, a VW, a Mercedes is.
A társaság árbevétele 2012-ben közel 16 milliárd forint volt, jelenleg 600 embert alkalmaz.
A Kirchhoff Hungária Kft. tulajdonosa a német Kirchhoff Automotive GmbH, amely vezető szerepet tölt be a személygépkocsi-karosszériaelemek gyártásában és beszállításában. A Kirchhoff Gruppe világszerte közel 10 ezer embert foglalkoztat, árbevétele 1,3 milliárd euró.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.