Nők a csúcson: többen dolgoznak, mint négy éve

Kilencvennyolcezerrel több nő dolgozik ma, mint az előző kormány utolsó évének hasonló időszakában – közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. Azt viszont nem tették hozzá, hogy a kilencvennyolcezerből mennyien dolgoznak közmunkában.

  • hvg.hu hvg.hu
Nők a csúcson: többen dolgoznak, mint négy éve

Kilencvennyolcezerrel több nő dolgozik ma, mint az előző kormány utolsó évének hasonló időszakában – közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. A tárca emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésére, amely szerint tavaly szeptember–novemberben a 15–64 éves nők közül 1 millió 825 ezren dolgoztak.

A minisztérium egyedülállónak nevezte, hogy a női foglalkoztatottak száma négy hónapja folyamatosan 1,8 millió feletti. A bővülés ráadásul nem csak egy-egy hónap esetében jelentős, az emelkedés a kormányváltás óta folyamatos. Sőt a tárca szerint ez a tendencia tovább folytatódik, és az egyik igazán kockázatos csoport, a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatása is jelentősen növekedni fog, mivel januártól már a gyed mellett dolgozni is lehet.

Azt viszont nem tették hozzá, hogy a kilencvennyolcezerből mennyien dolgoznak közmunkában.

A gyed melletti munkavállalásról itt olvashat bővebben.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.