Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Jobbik a kisvállalkozások megsegítése érdekében számos célzott gazdaságfejlesztési és adópolitikai lépést, valamint keresletösztönző intézkedéseket is bevezetne kormányra kerülése esetén. A párt kormányzati pizícióban a trafikrendszert is kinyírná.
A Jobbik az uniós támogatások jelentős részét a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv) csoportosítaná át, kifejezetten gazdaságfejlesztési célra, mert a vállalkozásoknak megrendelésekre, a munkavállalóknak munkahelyekre, az államnak pedig az ilyen módon serkentett gazdasági növekedésből adóbevételre van szüksége – mondta Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese.
Az ellenzéki párt a közbeszerzési rendszert úgy alakítaná át, hogy az a kkv-k számára az eddigieknél kedvezőbb legyen, továbbá az MNB növekedési hitelprogramot is elérhetővé tenné a kisvállalkozások számára. Volner megjegyezte, hogy a hitelprogram első pillérében folyósított 701 milliárd forintból mindössze 18 milliárd forint jutott a 10 főnél kisebb vállalkozásoknak. A Jobbik szerint az egykulcsos adórendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert alapvetően a legmagasabb jövedelműeket segítette. Az ellenzéki párt e helyett termeléstámogató adórendszert vezetne be, és elsősorban az ipart, a mezőgazdaságot és a turizmust kedvezményezné.
A párt álláspontja szerint a munkáltatói adóterheknél is könnyítésekre van szükség. A Jobbik kiszámítható adópolitikát, és olyan "bebetonozott adókat" kínálna a magyar kisvállalkozóknak, amelyeknek mértékét csak csökkenteni lehet - közölte Volner János. Hozzátette, hogy minden eszközzel a magyar vállalkozókat kedvezményeznék a külföldi vállalkozások helyett.
Kormányra kerülésük esetén megsemmisítenék a trafiktendert, amelyen megfogalmazása szerint elsősorban a "Fidesz közeli politikai barátok" nyertek, több tízezer embernek pedig megszűnt a megélhetése. A párt frakcióvezető-helyettese hozzátette: azoknak biztosítanának kedvezményeket, akik a trafikok üzemeltetésében, dohánytermékek forgalmazásában jelentős tapasztalatot szereztek az elmúlt években.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.